Gál a legszigorúbb büntetést kéri Jankovskának

Jankovská
Pozsony |

Az igazságügyi miniszter, Gál Gábor indítványozta Monika Jankovská és Štefan Harabin bírói hivatalából való felfüggesztését. A miniszter egy törvénymódosítási csomagot is előkészített, amellyel megkönnyítenék a gyanúba keveredett bírók eltávolítását. 

Gál az Új Szónak elmondta, hogy a korábbi smeres igazságügyi államtitkár és jelenlegi bíró, Jankovská, illetve a Legfelsőbb Bíróságon bíráskodó Harabin ellen beadott fegyelmi indítvány mellé az érintettek bírói hivatásból való felfüggesztését is javasolta. Erről a két érintett ügyét vizsgáló fegyelmi bíróságnak 10 napon belül kell döntenie. Ha felfüggesztik őket, akkor a fegyelmi eljárás ideje alatt nem gyakorolhatják bírói hivatásukat. Maga a fegyelmi eljárás akár évekig is elhúzódhat. Gál megismételte, ez a procedúra nem befolyásolja, hogy Jankovská ellen büntetőeljárás induljon.

A Kuciak-ügyben megvádolt Marián Kočner Threema-üzenetei szerint a vállalkozó Jankovskán keresztül befolyásolta a bíróságokat, illetve a bírónő kenőpénzt is elfogadott. Gál a fegyelmi eljárást azonban azért indította a bírónő ellen, mert az hazudott Radomír Bžán befolyásos ügyvéddel való kapcsolatáról.

A tárcavezető arról is beszélt, a bíróságokat érintő, hétfőn bejelentett törvénymódosítási csomagot már a parlamenti frakciók rendelkezésére bocsátották. A miniszter elmondta, két szinten szeretnének új lehetőséget adni a gyanúba keveredett bírók elleni fellépésre. Eszerint az Országos Bírói Tanácsnak lehetőséget adnának arra, hogy ha egy bíró veszélyezteti a bíróságok jó hírét, akkor a tanács 6 hónapra felfüggesztheti őt, amit újabb 6 hónappal meg is hosszabbíthat. Ha a tanács ezzel a lehetőséggel él, akkor még arra sincs szükség, hogy az érintett bíró ellen fegyelmi eljárást indítsanak.

A törvénymódosítás értelmében a bírók felfüggesztésére az igazságügyi miniszter és a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke is javaslatot tehetne. Ezt aztán az Országos Bírói Tanács bírálná el. Ez a lehetőség azonban csak akkor nyílna meg, ha a tárcavezető, vagy az LB-elnök konkrétan az érintett bíró ellen büntetőfeljelentést is tesz. „Jobb megoldás egyelőre nincs, de nem nézhetjük tétlenül, hogy egyes bírók, akik komoly bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatók, de még nem helyezték őket vád alá, továbbra is a Szlovák Köztársaság nevében ítélkezzenek” – mondta Gál. 

A Smer, a Híd és az SNS kormánypártok vezetőinek is áldásukat kell adniuk arra, hogy az igazságügyi minisztérium törvénymódosítási javaslata szerint a Jankovská bírónőéhez hasonló esetekben hatékonyabban járhasson el az Országos Bírói Tanács, vagy az igazságügyi tárcavezető. A koalíciós tanács elvben napokon belül dönthetne az ügyben, de Andrej Danko az SNS vezetője bejelentette a koalíciós tanácsban semmilyen hidas javaslatot nem támogat. Mindezt azért, mert a Híd egyelőre nem adott zöld utat az üdülési csekkek nemzetiek által tervezett kiterjesztésének.

Bastrnák Tibor, a Híd frakcióvezetője a tervezett törvénymódosítással kapcsolatban elmondta, megvan annak a lehetősége, hogy ha a koalíciós pártok vezetői mégis döntenének az ügyben, akkor a parlament rövid időn belül szentesítse a változtatásokat. A frakcióvezető szerint egyelőre a parlamenti frakciók vizsgálják az igazságügyi minisztérium javaslatát. A bírókra vonatkozó törvénynek már elindították a módosítási folyamatát. Ha a parlamenti pártok elfogadhatónak tarják a Gál Gábor (Híd) vezette igazságügyi minisztérium javaslatait, akkor azt az úgynevezett harmadik olvasatban tárgyalhatja a parlament. Ám a javaslatcsomagot egyelőre nem terjesztették a törvényhozás elé. Bastrnák szerint erre akár néhány napon belül sor is kerülhet. Elmondta, olyan megoldást keresnek, amellyel nem lehet visszaélni. „Amely megoldás megtartja a bíróságok függetlenségét” – tette hozzá a frakcióvezető.

Lucia Žitňanská, a Híd korábbi igazságügyi minisztere, aki most független képviselőként ül a törvényhozásban, az üggyel kapcsolatban a parlament keddi ülésén arra hívta fel a figyelmet, hogy az Országos Bírói Tanács alibistán viselkedik. Szerinte a testületnek most is megvan a kompetenciája arra, hogy fellépjen a gyanúba keveredett bírákkal szemben, de mégsem tett semmit. A képviselőnő szerint a tanács épülete előtt tüntetést kellene szervezni, ahol a tétlen tagok felelősségére kellene felhívni a figyelmet.

Mészáros Lajos korábbi alkotmánybíró, aki jelenleg az Országos Bírói Tanács tagja, elmondta, a testület elnöke is kérheti a fegyelmi bíróságoktól a gyanúba keveredett bírók felfüggesztését, bár ezt már az igazságügyi tárcavezető is javasolta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?