Forrongnak az irodalmárok, többen kiléptek az írószervezetből

SZMÍT
Pozsony |

Többen kiléptek a Szlovákiai Magyar Írók Társaságából (SZMÍT). A távozók úgy értékelik, a szervezet elnöke túl nagy teret ad a magyar kormánynak, hogy az intézményen keresztül befolyásolhassa a szlovákiai magyar irodalmi életet. A SZMÍT vezetője ezt másként látja.

Csütörtökön tízen döntöttek úgy, hogy távoznak a SZMÍT-ből. Lépésüket a szervezet tagságának így indokolták: „A SZMÍT az utóbbi időben olyan irányba fordult, amelyet nem tudunk és nem akarunk követni. Ezért bejelentjük kilépésünket a szervezetből, egyúttal kérjük nevünk és adataink törlését a szervezet honlapjáról.”

A SZMÍT-ből csütörtök délutánig Benyovszky Krisztián irodalomtörténész, kritikus, Győry Attila író, Hizsnyai Ildikó műfordító, Juhász R. József képzőművész, performer, Mizser Attila író, költő, Németh Zoltán irodalomtörténész, költő, Sánta Szilárd irodalomtörténész, újságíró, Szászi Zoltán költő, újságíró, N. Tóth Anikó író, irodalomtörténész, Keserű József irodalomtörténész, kritikus lépett ki.
 

A döntés hátteréről Németh Zoltán elmondta, a SZMÍT elnökének, Hodossy Gyulának a közelmúltban több olyan lépése is volt, mellyel nem tudnak egyetérteni. Például a szervezet vezetője elvállalta a magyar kormány által finanszírozott Előretolt Helyőrség szlovákiai változatának főszerkesztői posztját. A lap eddig még nem jelent meg. A távozó irodalmárok és köztük Németh Zoltán kifogásolta, hogy Hodossy szándéknyilatkozatot írt alá a Petőfi Irodalmi Múzeummal (PIM), amelynek vezetője, Demeter Szilárd nyíltan Orbán Viktor politikáját támogatja. Ugyancsak nem értenek egyet azzal, hogy a SZMÍT elnöke a Gombaszögi Nyári Táborban egy pódiumbeszélgetésen azt mondta:

„Uralkodik egy kánon, amelyik megpróbálja lehetetlenné tenni mások publikálását, elhitetni, hogy csak az a jó, amit ők írnak.”

Németh szerint elfogadhatatlan, hogy a szervezet elnöke az általa vezetett intézmény tagságának egy részét ilyen módon élesen kritizálja, miközben neveket nem említ.

Németh szerint, ők a független és autonóm irodalom hívei. Kifogásolta, hogy a magyar kormány a hozzá közel álló személyeken keresztül rengeteg pénzt fordít az irodalomra. Ebből az egészből kihagyják azokat, akik nem értenek egyet a magyar kormányzat elképzeléseivel. Németh példaként azt a találkozót említette, amelyet a magyarországi Széphalmon szerveztek és amelyen Hodossyn, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatóján, Demeter Szilárdon kívül Orbán Viktor is jelen volt. A találkozóra, amelyen Hodossy a kilépők által kifogásolt együttműködési nyilatkozatot is aláírta, nem hívták meg a Szépírók Társaságát, amely a legjelentősebb kortárs írókat tömöríti, de a magyar kormánytól függetlenül működik. Ennek a szervezetnek a tagja például Parti Nagy Lajos, illetve halálukig ide tartozott Esterházy Péter és Kertész Imre is. „Nem tudom, hogy a magyarországi belpolitikai irodalmi központosításból miért vesszük ki a részünket?” – tette fel kérdést Németh, és hozzátette, hogy az együttműködési nyilatkozat aláírásával a SZMÍT választmánya nem értett egyet. Az irodalmár kiemelte, legfőképpen azt kifogásolják, hogy az elnök lépései nyomán megnyílik a tér a magyar kormány által előnyben részesített kultúrpolitika előtt arra, hogy ideológiai befolyást gyakoroljon a szlovákiai magyar irodalomra. Az ilyen befolyást megvalósító konkrét lépésként például az irodalmi pályázatokat elbíráló bizottságok összetételét említette. Németh elmondta, a kilépés után az is elképzelhető, hogy független írószervezetet alapítanak.

Az írószervezetből ugyancsak távozik Szászi Zoltán, aki eddig a SZMÍT héttagú választmányának is a tagja volt. Döntését a SZMÍT-nek a PIM-mel kötött megállapodásával és Hodossynak a gombaszögi nyilatkozatával indokolta.

„Tudtommal soha senki nem próbálta meg mások publikálását lehetetlenné tenni”

– nyilatkozta, és hozzátette, nem tud egyetérteni azzal, hogy szerinte az elnök és támogatói beszántják az egykor még független társaságot. Szászi szerint a szervezet alapszabályából az következik, hogy, mivel nem teljes a választmány, össze kell hívni a SZMÍT közgyűlését.

Az írószervezet vezetője, Hodossy mindezt másként gondolja. Szerinte nem feltétlenül szükséges a közgyűlés összehívása. „Ez egy jogi kérdés” – tette hozzá. A SZMÍT elnöke visszautasította annak a gondolatát, hogy engedjen a magyar kormány által előnyben részesített kultúrpolitika befolyásának. Ezzel együtt elmondta, valóban felkérték az Előretolt Helyőrség főszerkesztőjének, de mint magánembert szólították meg, nem mint a SZMÍT vezetőjét, a Petőfi Irodalmi Múzeummal való együttműködési nyilatkozat aláírására pedig a véleménye szerint feljogosítja őt a SZMÍT alapszabálya.

Hodossy szerint alaptalan a távozó írók azon félelme, hogy a magyar kormány által előnyben részesített kultúrpolitika ideológiai befolyást gyakorolhatna a szlovákiai magyar irodalomra.

Hozzátette, az írószervezetből most távozó személyeket is megszólítja majd a SZMÍT által közvetített ösztöndíj-lehetőségekkel. Arra, hogy kire gondolt, amikor Gombaszögön bizonyos szerzők publikálását ellehetetlenítő kánonról beszélt, nem akart válaszolni. „Ezt korábban sem kötöttem emberekhez, és most sem fogom” – mondta. Hodossy mindeközben hangyúlsozta, jelenleg szabadságát tölti, külföldön van, majd csak a hazatérése után foglalkozik az üggyel részletesen. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?