Formai okok miatt zárta ki a minisztérium a Kultminor alkalmazottainak képviselőjét az igazgató kiválasztásából

Šimkovičová
Pozsony |

A kulturális minisztérium nem fogadta el a Kisebbségi Kulturális Alap (Kultminor) alkalmazottai által megválasztott képviselőt. Hiányolja a szakszervezetet vagy az alkalmazotti tanácsot. 

A kulturális minisztérium nem tette lehetővé a Kultminor alkalmazottainak, hogy képviselőjük is tagja legyen az Alap igazgatóját kiválasztó bizottságnak. Pedig a minisztérium belső rendelete erre kötelezi a tárcát. A Martina Šimkovičová (SNS-jelölt) vezette tárca azonban formai okokra hivatkozva nem fogadta el az alkalmazottak által kiválasztott képviselőt. 

Az Alap sajét nyilatkozata alapján nem rendelkezik szakszervezettel, sem alkalmazotti tanáccsal vagy bizalmival. Így nem lehetett teljesíteni a feltételt, mivel ezt a képviselőt az alkalmazottak képviselőjének kell a törvény szerint kiválasztania

 – magyarázta az Új Szónak a minisztérium eljárását Petra Bačinská, a minisztérium kommunikációs osztályának vezetője. 

Alena Kotvanová, a Kultminor jelenlegi igazgatója arról tájékoztatta lapunkat, hogy az alkalmazottak képviselőjét az alkalmazottak választották. 

A jelöltet, az Alap projektkoordinátorát az alkalmazottak választása alapján jelöltem

 – tájékoztatta az Új Szót Kotvanová. 

Kötelező vagy csak lehetőség? 

A tárca július elején hirdette meg az igazgatói posztot, előbb csak a Profesia.sk honlapon, a jelentkezési határidő július 10-én járt le, a jelölteket július 24-én hallgatja meg a pályázati bizottság. A minisztérium a pályázati eljárást teljes titokban bonyolítja: nem hozza nyilvánosságra sem a jelentkezők nevét, sem a pályázók projektjeit, de még a pályázati bizottság tagjainak neve is titkos. A minisztérium azonban a tárca 1/2024-es irányelve szerint a pályázati bizottságokba köteles bevonni annak az intézménynek a képviselőjét is, amelynek vezetői posztjára kiírták a pályázatot. A vonatkozó elírás 4. szakaszának 2. pontja ugyanis előírja, hogy a 

bizottság egyik tagja annak a szervezetnek az alkalmazottainak a képviselője, amelynek vezetőjére kihirdették a pályázatot. 

A rendelet az alkalmazott képviselőjének a kiválasztásának módját nem határozza meg, nem teljesen világos, hogy a minisztérium miért nem fogadta el az alap munkatársai által megválasztott jelöltet. 

Viszont a rendelet kijelentő módban fogalmaz, nem azt mondja, hogy „tagja lehet”, hanem azt, hogy a „bizottság egyik tagja” az alkalmazottak képviselője, vagyis ez kötelező érvényű a minisztérium számára. 

A bizottsági tagokról miniszter dönt

Lapunk információi szerint egyébként a bizottság öttagú, a minisztérium négy képviselője mellett csak Kállay András, a kisebbségi kormánytanács tagja kapott benne helyet külső szakértőként. Ő Horony Ákosnak, a kisebbségi kormánybiztosnak a jelölése alapján lett a bizottság tagja. 

A vonatkozó rendelet szerint egyébként a bizottság összetételét a miniszter, vagyis Martina Šimkovičová nevezi ki a tagokat. 

A bizottság tagja lehet külső szakértő is, és ugyan a miniszter kap egy javaslatot a bizottság összetételére, azt szabadon módosíthatja. Jelen esetben nem világos, hogy a Kultminor alkalmazottainak jelöltjét ki zárta ki a bizottságból. Az alkalmazottak képviselője tagja volt a négy évvel ezelőtti pályázati bizottságnak is, pedig az intézményben akkor sem működött szakszervezet, sem pedig alkalmazotti tanács. Az csak a miniszter jóindulatán múlik, hogy lehetővé teszi-e az alkalmazottaknak, hogy egy képviselőjükkel beleszólhassanak az igazgató kiválasztásába. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?