Pozsony. A környezetvédelmi minisztérium költségvetéséből próbálják előteremteni a jövőre létrejövő környezetvédelmi alap működéséhez szükséges összeget. Ezt a megoldást az MKP terjesztette a Koalíciós Tanács elé, és néhány órás heves vita után a partnerek rábólintottak.
Fordítva sült el a koalíciós tanácskozás
Először Mikuláš Dzurinda kormányfő szidta meg az MKP-t, amiért megszavazta az alapról szóló törvényt, s ezzel szerinte megsértette a koalíciós egyezséget. Válaszul a magyarok is kérdőre vonták, amiért pártja a parlamentben gyakran – legutóbb a HZDS-es javaslatok kapcsán – a koalíciós megállapodásokkal ellentétben voksolt. Bugár Béla, az MKP elnöke Dzurinda szemére vetette azt is, amiért pénteken nem értesítette őt a Koalíciós Tanács rendkívüli ülésének összehívásáról. „Nem tartom korrektnek, hogy a sajtóból kellett megtudnom. A meghívót a tanácskozás előtt, hétfőn reggel kaptam meg. Az sem igazságos, hogy a fegyelmezettségéről ismert pártunkat egy nem létező megállapodás megsértésével vádolják” – mondta lapunknak Bugár. A partnerek végül tisztázták, hogy a Koalíciós Tanács csak a vitatott törvény hatályosságának megváltoztatásáról döntött, és az MKP előre figyelmeztetett, gondok lehetnek a parlamenti szavazással, éppen ezért nem ígért semmit. „Azt sem hagyhattam szó nélkül, hogy mások mennyire furcsán szavazgatnak a törvényhozásban” – tette hozzá Bugár Béla. Az élénk vita végén Pavol Rusko, az ANO elnöke állítólag tréfásan megjegyezte: azért jöttek össze, hogy megfedjék a magyarokat, a végén pedig az MKP fedte meg jogosan a partnereket.
A veszekedés eredménye: Miklós László szakminiszter és Ivan Mikloš pénzügyminiszter megvizsgálja a lehetőségeket, megoldást javasol, a politikai döntés azonban a Koalíciós Tanács legközelebbi ülésén születik. A környezetvédelmi tárca fejezetén belül az európai uniós alapokból támogatható projektek hazai társfinanszírozására elkülönített összegekből fognak lecsippenteni, illetve a pénzeket hatékonyabban igyekeznek átcsoportosítani. Az MKP elnöke szerint 7-800 millió koronát kell találni, nem pedig 1,4 milliárdot, ahogy azt a kormányfő állította. „Mindenképpen tartani akarjuk az eredetileg tervezett 3,4 százalékos költségvetési hiányt, és pozitívan értékelem, hogy az MKP a felügyelete alatt lévő minisztériumon belül próbálja orvosolni a problémát” – nyilatkozta az ülés után Dzurinda. (sza)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.