Közélet

Ficóék feljelentették a NAKA nyomozóit

Pozsony | A Smer hűtlenség gyanúja miatt feljelentést tett a Főügyészségen a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) nyomozói ellen – jelentette be Robert Fico pártelnök.
author
Nagy Roland

2022. augusztus 17. 15:48

Robert Fico
Robert Fico - TASR-felvétel

Azzal vádolja a rendőröket, hogy több állami intézmény működését is szabotálni akarták, például a Nemzetbiztonsági Hivatalt (NBÚ) vagy a Pozsonyi III. Járásbíróságot. Az egykori kormányfő azokra a hanganyagokra alapozza a vádakat, amelyet a belügyminisztérium belső ellenőrzési osztálya készített a NAKA nyomozóinak lehallgatása során.

f

2021. június 11. 19:00

Kitört a rendőrháború?

„Ha valaki a foglalkozása vagy a hivatása végzése során visszaél a hatalmával azzal a szándékkal, hogy károsítsa az ország alkotmányos berendezkedését, akkor értelemszerűen nagyon súlyos bűncselekményt követ el, ebben az esetben hűtlenség bűntettéről beszélünk”

– jegyezte meg Fico, aki szerint a NAKA nyomozói mindent megtesznek azért, hogy a Smert is ellehetetlenítsék.

Továbbá elmondta, szerinte nemcsak a rendőrök érintettek az ügyben, hanem a Speciális Ügyészség, a belügyminisztérium, a Specializált Büntetőbíróság és a Legfelsőbb Bíróság is.

 

A belügyi tárca lapunknak eljuttatott közleményében elutasította a Smer elnökének kijelentéseit, szerintük Fico a saját képzelgéseit tényként próbálja beállítani.

„Hangsúlyozzuk, hogy a rendőrség hosszú évek után végre szabadon járhat el. Ennek bizonyítéka a 17 jogerősen elítélt személy az ő kormányzásuk idejéből”

– üzente Zuzana Eliášová szóvivő, hozzátéve, hogy további 25 személyt vádolnak 9 ügyben, illetve 17-et gyanúsítanak még a jelenleg is folyó nyomozásokban.

Emlékeztetett, a Smer elnöke is ellen eljárás zajlik, bűnszervezet létrehozásával gyanúsítják.

Robert Kaliňák

2022. április 20. 10:23

A NAKA őrizetbe vette Robert Kaliňákot, Ficóval együtt bűnszervezet alapításával gyanúsítják
Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Újabb menekülthullám? Az illegális határátlépésekről tárgyaltak Prágában, Pozsonyban és Budapesten is

baleset

ÖSSZEFOGLALÓ: Magyar áldozata is van a pozsonyi gázolásnak

balestekek

Szigorúbb büntetést javasolnak az ittas vezetésért

Domonkos

Fortuna Liga: Hosszú kihagyás vár Domonkos Kristófra

Új Szó

Miről ír a keddi Új Szó?

f

KVÍZ: Kredenc, céda, hokedli… Hogy mondtuk régen?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.