Fico: Szlovákia nem támogatja a fegyverkezési kiadások növelését - legalábbis nem 2026-ban

fico kpp

A 2026-os állami költségvetésben Szlovákia nem fogja támogatni a 2025-ös szinthez viszonyítva a fegyvervásárlási kiadások növelését – tájékoztatott a közösségi hálón Robert Fico (Smer) kormányfő. De ezt az ország képviselője ezt vasárnap, a hágai NATO-egyeztetésen "elfelejtette" bejelenteni.

Robert Fico a közösségi médiában reagált arra, hogy vasárnap Szlovákia is egyetértett azzal, hogy NATO-tagként a következő években a GDP 5 százalékára kellene növelnie a védelmi kiadásait. A kormányfő részben cáfolta az ország vasárnapi álláspontját: szerinte Szlovákiának – Spanyolországhoz hasonlóan – meg kell tartania azt a jogot, hogy dönthessen arról, hogy milyen ütemben és milyen struktúrában akarja növelni a védelmi minisztérium költségvetését, hogy 2035-re elérje a NATO által kitűzött 5 százalékos célt. Spanyolország már a vasárnapi NATO-tárgyaláson bejelentette, hogy legfeljebb a GDP-je 2,1 százalékát fogja védelmi kiadásokra fordítani. 

Fico szerint az már biztos, hogy 2026-ban nem jut majd több pénz a védelmi tárcának, mint amennyit idén kapott. 

A 2026-os állami költségvetés nem fogja támogatni a fegyverrendszerek vásárlására fordítható források növekedését 2025-höz képest

 – jelentette ki Fico. Vagyis annyit mondott, hogy fegyvervásárlásra csak annyi pénz lesz jövőre, mint idén, azt azonban ezzel nem zárta ki, hogy egyéb védelmi célok támogatása növekedhet. 

Majd meg is erősítette, hogy egyéb kiadások növekedése előfordulhat, sőt Fico szavai szerint számítani lehet rá, hogy Robert Kaliňák  védelmi miniszter jövőre majd több pénzből gazdálkodhat.. 

A védelmi minisztérium költségvetésének bármilyen növekedését 2026-ban csak a kettős felhasználású projektekre lehet fordítani, mint például a kórházak építése vagy az úthálózat fejlesztése

 – írta Fico.

A NATO-tagállamok védlemi kiadásaira vonatkozó megegyezést a holnap (kedd) kezdődő hágai NATO-csúcson hagyják majd véglegesen jóvá a tagállamok vezetői. Ezen Peter Pellegrini köztársasági elnök képviseli Szlovákiát, aki már kijelentette, hogy nem fogja gátolni a tagállamok megállapodását, vagyis nem akadályozza meg a döntést a védelmi kiadások növeléséről. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?