Kedden ugyan őszre halasztották az alkotmány elfogadását, de a kormány módosítójavaslatát több ponton átírta a parlament, a KDH és a KÚ képviselőivel való megegyezés alapján. Robert Fico szerint épül a gát a liberalizmus ellen.
Fico szerint épül a progresszivizmus elleni gát: szeptemberben adná át

Az alkotmány végső módosításához nem volt meg a szükséges 90 fős többség, de a kormány javaslatát végül több ponton is megváltoztatták a koalíciós képviselők és a velük együtt szavazó 10 KDH-s és 2 KÚ-s. A végszavazást azonban nem merte megkockáztatni a koalíció, mert a KDH-s František Majerský és a hlasos Ján Ferenčák jelezte, hogy nem fogják megszavazni a javaslatot. A koalíció így szeptemberre halasztotta a döntést.
Robert Fico ennek ellenére örül az eredménynek, szerinte épül a „gát a progresszivizmus ellen”, amit majd szeptemberben akarnak „átadni”. A Progresszív Szlovákiát és annak elnökét, Michal Šimečkát figyelmeztette is arra, hogy új „alkotmányos többség” van a parlamentben, amely „szeptemberben megerősítheti a család hagyományos értelmezését, valamint a két nem egészséges szemléletét”.
Még egyszer a PS elnökének: ma 90 parlamenti képviselő szavazott az egyeztetett javaslatok mellett. És én szilárdan hiszem, hogy szeptemberben befejezik a munkájukat
– büszkélkedett a féleredménnyel Fico. A kormányfő szerint szeptemberre lehiggadnak majd a kedélyek, és sikerül befejezni az alaptörvény módosítását.
Majerský az alkotmánymódosító többség olvadásától tart
Vannak azonban, akik ebben kevésbé hisznek. Milan Majerský, a KDH elnöke attól tart, hogy addigra tovább olvad az alkotmánymódosító többség.
Valószínűleg saját frakciójától fél: a 11 fős KDH-csoportból eddig ketten „dezertáltak”, František Mikloško már eleve kijelentette, hogy a Smerrel nem módosít alkotmányt, a végszavazás előtt pedig František Majerský lépett vissza.
A PS és az SaS határozottan ellenzi a kormány által benyújtott módosítást, és elvetik azokat a javaslatokat is, amelyeket a koalíció a KDH-val való megállapodás alapján akar beépíteni az alkotmányba.
A parlament végül csak néhány ponton módosította a kormány által benyújtott javaslatot, de a végszavazást szeptemberre halasztották.
Az eredeti kormányjavaslat, amelyet elsősorban a Smer szorgalmaz:
- A szlovák alkotmány fölérendeltsége a nemzetközi szerződésekkel és kötelezettségekkel szemben a kulturális és etikai kérdésekben.
- A nők és férfiak egyenlőségének rögzítése a bérezésben.
- Az iskolai tantervek nem lehetnek ellentétesek az alkotmánnyal.
- A szülők megtagadhatják gyerekük részvételét az olyan tanórákon, amelyek nem részei a hivatalos tantervnek.
- Szlovákia csak két biológiai nemet, a férfit és nőt ismeri el.
- Gyerekeket csak házaspárok fogadhatnak örökbe, csak kivételes esetben engedélyeznék ezt egyéneknek.
A módosítójavaslat elfogadott változtatásai:
A KDH, a KÚ javaslatai, a Smer, a Hlas és SNS támogatásával:
- A béranyaság betiltása.
- A két nem biológiai alapon történő meghatározása.
- A gyermek szülei az anya és apa, az anya nő, az apa férfi.
- A kormányjavaslatból törölték azt a mondatot, hogy a szülőknek joguk van megakadályozni gyermekük részvételét az alaptanterven túli oktatásban, és azt is, hogy az állami oktatási-nevelési programnak összhangban kell lennie az alkotmánnyal. Marad az a mondat, hogy: „A gyermekek nevelése és oktatása a szerelmi élet és a szexuális magatartás terén kizárólag a törvényes képviselő beleegyezésével történhet.”
- Az egészségvédelemre, a testi integritásra és a zaklatás megelőzésére irányuló oktatásnak a gyermek életkorához kell igazodnia. A KDH szerint a javaslat célja, hogy olyan tantárgyak esetében, mint a biológia, környezetismeret, etika vagy állampolgári nevelés ne kelljen a szülő előzetes hozzájárulását kérni. Ezek azok a tárgyak, amelyek az emberi testtel, az egészséggel, illetve az erőszak és visszaélés elleni védelemmel kapcsolatos információkat közvetítenek.
Elutasított javaslatok:
Hlas:
Annak a passzusnak a törlése, hogy Szlovákia egyetlen választókerületet jelent a parlamenti választáson.
KDH:
A lelkiismeretre hivatkozás jogának a bővítése.
Smer:
Az alkotmánymódosítás hatályba lépésének szimbolikus időpontja július 5-e, Cirill és Metód ünnepe legyen. Ezt a határidőt már nem érték volna el.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.