Fico Orbánnal tárgyal a Smer Patrióták Európáért frakcióhoz való csatlakozásáról

fico orban

Robert Fico kormányfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök arról tárgyal, hogy a Smer csatlakozna az Európai Parlamentben a Patrióták Európáért (PfE) frakcióhoz – nyilatkozta csütörtökön az Euronews portálnak Orbán Balázs, Orbán Viktor tanácsadója az Európai Tanács brüsszeli csúcstalálkozója során.

Az Európai Szocialisták Pártja (PES) október 17-én, az amszterdami kongresszuson egyhangú szavazással végérvényesen kizárta soraiból a Smert, mert „durván és erősen ellentétes nézeteket vall a PES értékeivel”. A frakció elnöksége 2023 októberében a PES értékeitől való eltávolodás miatt, és azért, mert a Szlovák Nemzeti Párttal (SNS) koalícióra lépett, úgy döntött, felfüggeszti a Smer tagságát és a Hlas társult tagságát.

„Konzultáció folyik a két miniszterelnök között, amelynek célja az Orbán-Fico-Babiš tengely létrehozása lehet az EU-ban” – nyilatkozta az Euronews-nak Orbán tanácsadója, aki szerint a Patrióták nyitottak arra, hogy soraikba fogadják a Smert. „Mi nyitottak vagyunk. Robert Fico és pártja dönt. Ő baloldali, de pártjában a szuverenitás dominál. Meglátjuk, hogyan döntenek” – mondta Orbán Balázs.

Monika Beňová európai parlamenti képviselő egy héttel ezelőtt, a Smer végleges kizárása után a TASR hírügynökségnek úgy nyilatkozott: „már korábban ajánlatot kaptak a Patriótáktól, amit ő személyesen preferál”.

A Patrióták Európáért a harmadik legnagyobb frakció az EP-ben. A Smer öt európai parlamenti képviselőjével – Monika Beňová, Katarína Roth Neveďalová, Judita Laššáková, Ľuboš Blaha és Erik Kaliňák – összesen 91 mandátumuk lenne az EP-ben.

Fico nemrég, az Egyesült Arab Emírségekben tett látogatása során kijelentette, az Európai Parlament különböző frakcióitól kapott ajánlatokat a Smer, és ezeket „alaposan meg fogja fontolni”. „Az Európai Szocialisták Pártja teljesen eltávolodott a hagyományos baloldali értékeket, át kellene nevezni a pártot Európai Homoszexuálisok és Háborús Uszítók Pártjára” – jelentette ki a miniszterelnök egy Abu Dhabiban készült videóban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?