Fico: Nem csak az emléknapon kell a nácik áldozataira gondolni

fico kpp

Nem csak az emléknapon kell a nácik áldozataira gondolni, ennek kell lennie mindennapi életünk egyik legfontosabb erkölcsi pillérének – mondta Robert Fico (Smer) miniszterelnök kedden, a holokauszt emléknapján. A közösségi médiában közzétett videóban a kormányfő hangsúlyozta a béke üzenetének fontosságát, és az oktatást, amivel megakadályozható a történelemhamisítás.

A miniszterelnök rámutatott, hogy a második világháború borzalmait előidéző fasiszta propagandát mára sem sikerült teljesen felszámolni, nem sikerült mindenkit, aki ennek a propagandának a hatására atrocitásokat követett el, felelősségre vonni és megbüntetni. „Több ezren közülük a világ különböző pontjain rejtőzködtek. Mivel látták, hogy a nemzetközi közösség gyenge, tovább terjesztették az ideológiájukat” – figyelmeztetett Fico.

A kormányfő leszögezte, hogy a gyűlölet és a rasszizmus ma is jelen van az életünkben. „Sőt, egyre erősödik, észrevétlenül bekerül a közbeszédbe, és elfogadottá válik a társadalomban” – figyelmeztetett a kormányfő. A miniszterelnök szerint nem elég évente egy napon át a holokauszt és a faji megkülönböztetés áldozataira emlékezni. „Minden nap cselekedni kell, nem csak szeptember 9-én, az emléknapon. A mindennapjainkba kell beépíteni a béke üzenetét, fel kell eleveníteni az emlékezetet, fontos tanulmányozni a múltat, olvasni kell. Kötelességünk emlékezni, és meg kell akadályoznunk a történelemhamisítást” – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Szeptember 9-e a holokauszt emléknapja Szlovákiában. 1941. szeptember 9-én fogadta el az akkori háborús kormány a zsidótörvényt, amely alapvetően korlátozta a zsidók polgári, vallási, társadalmi és emberi jogaikat. Végül a nácik koncentrációs táborokba hurcolták a zsidókat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?