Fico már nem akar alkotmánybíró lenni

Robert Fico

Robert Fico (Smer) miniszterelnök vasárnap a Ta3 V politike című vitaműsor vendége volt, ahol többek között Szlovákia energiahelyzetéről és a közelgő amerikai útjáról beszélt. Közölte azt is, már nem akar alkotmánybíró lenni.  

Fico szerint Szlovákia helyzete Európában nagy mértékben függ az ország energetikai erejétől. Hozzátette, hogy az EU súlyos válságban van, és csak azok az országok maradhatnak talpon, amelyek erősek gazdaságilag, katonailag, vagy az energiatermelés terén. 

A TASR információi szerint a miniszterelnök január 16-án Washingtonba utazik, ahol az Amerikai Egyesült Államokkal (USA) kötendő atomenergia-megállapodást írják alá. Ennek része lehet a meglévő reaktorok fejlesztése, de megnyithatja az utat egy új, nagyobb atomerőmű építéséhez Jászlóapátszentmihályon (Jaslovské Bohunice. 

Fico a projekt kapcsán elmondta, hogy ha nem lennének az Oroszország elleni szankciók, akkor valószínűleg az oroszokkal kötötte volna meg a reaktorépítési megállapodást. 

Már nem akar alkotmánybíró lenni 

A miniszterelnök a műsorvezető kérdésére elárulta, nem tervezi, hogy az Alkotmánybíróságra menjen. „Az én ambícióm a következő parlamenti választások megnyerése” – hangsúlyozta.  

Közölte legfőbb céljuk az, hogy legalább egy új alkotmánybírót megválasszanak, két jelöltet viszont nem lát reálisnak a parlament elé állítani. 

Fico korábban, 2019-ben jelöltette magát alkotmánybírónak. Akkor arról beszélt, más országokban bevett gyakorlat, hogy magas politikai funkciót betöltő személyek alkotmánybíróvá válnak. 

Finomabban nyilatkozott Pellegriniről 

Robert Fico árnyalta korábbi álláspontján, amikor arról kérdezték, támogatja-e Peter Pellegrinit a következő elnökválasztáson. „Nem tudom, mi lesz az elnökválasztáson, nyitott a kérdés” – mondta. 

December közepén, miután a köztársasági elnök megvétózta a Bejelentővédelmi hivatal (ÚOO) megszüntetését, azonban még egyértelműen kijelentette, hogy Pellegrini nem számíthat a támogatására. 

Most erről úgy nyilatkozott, hogy az elnöknek „joga van a vétóhoz”. 

Pellegrini az STVR O 5 minút 12 című vitaműsorában azt nyilatkozta, hogy jó a kapcsolata a miniszterelnökkel.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?