Fico: háromszor is elszámolt egy pályázatot egy Šimečka édesanyjához köthető szervezet

ficsim

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott szombat délelőtt Robert Fico (Smer) kormányfő. A politikus szerint a Projekt Fórum 2021-ben többszörösen is elszámolt egy pályázatával és anyagi kárt okozott az államnak – de saját maga nem tervez feljelentést tenni. A PS is reagálni fog az elhangzottakra.

Fico egy leleplezősorozat részének tekinti a bejelentést és kilátásba helyezte, hogy később is nyilvánosságra hoz hasonló ügyeket, melyek több tárcát érintő gazdálkodási visszásságokat érintenek.

Fico: többszörösen számláztak

A kormányfő a költségvetési megszorításokkal kapcsolatos kérdésekre nem reagált. A sajtótájékoztatón Boris Susko igazságügyi miniszter (Smer) és a kulturális tárca egyik képviselője is részt vett Erik Kaliňák, a párt EP-képviselője társaságában.

A miniszterelnök szerint a Michal Šimečka édesanyjához is köthető Projekt Fórum polgári társulás a 2020-as évek elején egy projekt kapcsán több minisztériumhoz is kiszámlázta egy programjuk kapcsolódó kiadásait.

A szervezet összesen 130 ezer eurós támogatáshoz jutott a Művészeti Alap (FPU), a kulturális tárca és az igazságügyi minisztérium révén, miközben a leadott számlák túlnyomó többsége egyezik – ami ellentétben áll a projekthez csatolt becsületbeli nyilatkozatokkal is.

A miniszterelnök szerint a sajtótájékoztató gyakorlatilag feljelentésnek számít és a főügyészségtől vár hasonló lépéseket, miközben a minisztériumoknál az elszámolt összegek visszaszerzését tűzte ki célnak. Fico úgy látja, hogy a pénz egy részét a pályázathoz nehezen köthető célokra költötték el, a kormányfő például kifogásolja, hogy miért egy Zora Jaurovához, a PS képviselőjéhez kötött, alapvetően filmkészítési és produceri tevékenységekkel foglalkozó cég foglalkozott a könyvelési feladatokkal. Az érintett vállalat, a MPhilms s.r.o. tevékenységi körébe egyébként a cégjegyzék szerint beletartozik a könyvelés, maga Jaurová pedig akkor még nem parlamenti képviselői minőségben, producerként ténykedett a cégnél.

Žilinka: ez nem feljelentés

A jelenleg azerbajdzsáni munkaúton tartózkodó Maroš Žilinka főügyész szerint a sajtótájékoztatón elhangzó bejelentéseket nem lehet feljelentésként értelmezni. A tisztviselő rámutatott arra, hogy pontos szabályai vannak a hivatalos eljárásnak, melyeket a büntető törvénykönyvben is leszögeznek - de egy nyilvános sajtótájékoztatót semmiképp sem lehet feljelentésként értelmezni.

Žilinka úgy gondolja, hogy a főügyészség tudatában van a törvényes kötelezettségeinek és eleget is tesz azoknak. Viszont abban az esetben, ha valaki úgy látja, bűncselekmény történt, akkor az eset részletes kivizsgálása a rendőrség feladata. A főügyész arra is elmékeztetett, hogy egy állami szervezetnek, mint a minisztérium, kötelessége azonnal feljelentést tennie a rendőrségen, amennyiben bűncselekményt tapasztalnak.

Šimečka: ez minden határt átlépett

Az ügy kapcsán érintett Progresszív Szlovákia mozgalom még kora délután sajtótájékoztatót tartott a fejlemények kapcsán, Michal Šimečka pártelnök mellett több alelnök és ismert személyiség - köztük maga Jaurová is - megjelent a sajtótájékoztatón. A politikus élesen elhatárolódott az anyját érintő vádaktól és kifejtette, szerinte Fico megijedt a nyilvánosság reakcióitól a kormány megszorító intézkedéseivel kapcsolatban.

"Fico megszállottsága a családommal kapcsolatban nem normális, ez minden határt átlépett" - jelentette ki az ellenzéki politikus, aki azért is abszurdnak tartja a vagyonosodással kapcsolatos vádakat, mert éles különbséget lát a szerény életmódja és Fico luxusutai között. A politikus rámutatott, hogy az ügyben érintett születi továbbra is egy hetvenes években vett házban élnek, amely "Fico teraszánál is kisebb." Šimečka úgy gondolja, ez éles kontraszban van azzal, hogy Fico a horvát villája és luxuslakása kapcsán sem tud érdemi magyarázatot adni a nyilvánosságnak. Elmondása szerint a család nem hagyja magát megfélemlíteni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?