2026-ban tovább mélyülnek majd a szlovákiai valóságról alkotott eltérő nézetek – jelentette ki Robert Fico (Smer) miniszterelnök újévi beszédében. A kormányfő emlékeztetett arra, hogy az idei év már választás előtti év, ami megítélése szerint fokozódó politikai feszültséggel jár majd.
Fico fokozódó megosztottságot és politikai feszültséget jósol 2026-ra
Fico elutasította azt, amit „önostorozó politikai kultúrának” nevezett, valamint Szlovákia „felégetett, sötét országként” való ábrázolását. Úgy fogalmazott: egyre élesebb különbség rajzolódik ki azok között, akik a béke, a szuverén Szlovákia, a hagyományos értékek, az erős szociális állam és a szólásszabadság mellett állnak, illetve azok között, akik szerinte az országot csupán „kicsi, engedelmes, nemzeti és kulturális identitás nélküli, a multinacionális érdekeknek alárendelt pontként” képzelik el.
A miniszterelnök elismerte, hogy nem minden működik tökéletesen az országban, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a sikereket is látni kell. Ismételten felszólított a véleményszabadság és az eltérő nézetek tiszteletben tartására, valamint arra, hogy szűnjenek meg a „dehumanizáló támadások” a jelenlegi kormány támogatóival szemben.
Robert Fico bejelentette: 2026-ban 13 kihelyezett kormányülést terveznek, amelyek összesen 30 járást érintenek majd. Közölte továbbá, hogy a kormány növelni kívánja a nyomást az államilag támogatott bérlakásügynökségre és a Szlovák Állami Lakásfejlesztési Alapra (ŠFRB) a lakhatás elérhetőségének javítása érdekében. A kormányfő meggyőződését fejezte ki, hogy márciusban megnyílhat a rózsahegyi (Ružomberok) elkerülő út.
„Azokban az ügyekben, amelyek Szlovákia és a szlovák nemzeti-állami érdekek szempontjából súlyosak, politikailag nem leszek kompromisszumkész” – hangsúlyozta újévi beszédében.
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.