Fotó: Facebook/Christian Stocker
Fico először találkozott Christian Stocker osztrák kancellárral

Bécsben fogadta kedden Christian Stocker osztrák kancellár Robert Fico miniszterelnököt. Egyetértettek abban, hogy mindkét ország erős, rugalmas, biztonságos Európai Uniót szeretne. Ez volt az első kétoldalú találkozó az osztrák kancellár és a szlovák miniszterelnök között – tájékoztatott a kormányhivatal sajtóosztálya.
Fico szerint Szlovákia és Ausztria kapcsolata sikertörténet, amely már több mint három évtizede tart. A kormányfő megköszönte az osztrák kancellár nyitottságát és partneri hozzáállását. „Szlovákia nagyra értékeli az Ausztriához fűződő baráti kapcsolatokat. Érdekünkben áll folytatni a határon átnyúló projektek fejlesztését, például a közlekedési és energetikai infrastruktúra, illetve a sürgősségi betegellátás terén” – mondta Fico.
Stocker a régió stabilitása és Ausztria európai szerepvállalása szempontjából az egyik fontos alappillérnek nevezte a Szlovákiával való szoros együttműködést. Úgy fogalmazott, hogy szerinte megbízható szomszédokra és partnerekre van szükség ebben a kihívásokkal teli időszakban. „Meggyőződésem, hogy Szlovákia a jövőben is ilyen partner lesz” – mondta az osztrák kancellár.
A megbeszélésen szóba került az Európai Tanács csütörtökön (június 26.) kezdődő kétnapos ülése is, egyebek mellett Ukrajnával és a közel-keleti helyzettel kapcsolatban egyeztettek, továbbá az európai versenyképesség erősítéséről és a migrációs politikáról.
A két kormányfő közösen foglalt állást az EU további bővítésével kapcsolatban: Szlovákia és Ausztria a nyugat-balkáni bővítés legfőbb támogatói közé tartozik. Szlovákia tagja az osztrák kezdeményezésre létrejött, A Nyugat-Balkán barátai csoportnak, amely a térség államainak gyors EU-csatlakozását szeretné elősegíteni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.