Fico elégedett a kormány kórházreformra vonatkozó döntésével

Robert Fico

A kórházreform a javasolt formában elfogadhatatlan. Ezt csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette ki Robert Fico, a Smer-SD elnöke, aki szerint pártokon átívelő megegyezésre kell törekedni. A pártelnök, aki elégedett a kormány döntésével, hajlandó újra találkozni Andrea Kalavská (Smer-SD-jelölt) egészségügy-miniszterrel. A kabinet szerdai (augusztus 22.) ülésén nem hagyta jóvá az egészségügyi reformot, csupán néhány részintézkedést, például a betegek hosszú távú gondozásáról szólót.

Fico szerint a kórházak csoportosításának projektje szakmai szempontból sincs még megfelelően előkészítve, ezzel állítása szerint a szakértők is egyetértenek. „Ami nincs megfelelően előkészítve, amiről nem született egyezség, az nem kerülhet a parlament elé sem” – jelentette ki.

Fico korábban azt kérte Kalavskától, hogy a reformtervezetet alkotmánytörvény formájában terjessze elő. Továbbra is úgy véli, hogy ez lenne a legjobb megoldás, mert így megmutatkozna az ellenzék valódi szándéka. Egy alkotmánytörvény elfogadásához 90 szavazatra van szükség, vagyis az ellenzék voksaira is. Az ellenzék egy része támogatná a reformot, Fico azonban nem hisz ebben.

A kormány egyelőre nem hagyta jóvá az egészségügyi reformot, de nem is zárta le a témát. Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő szerint az egészségügy-miniszternek meg kell próbálnia széles körű konszenzust kialakítani az egyes politikai pártokkal, mert ez elengedhetetlen egy ilyen kaliberű reform elfogadásához. A miniszterelnök szeptember 27-ig adott időt Kalavskának.

A miniszter a projektet törvénymódosító javaslatként, nem pedig alkotmánytörvény-javaslat formájában terjesztette a kabinet elé, így nem tett eleget Fico korábbi kérésének. A Smer-SD az általános jogszabály formájában benyújtott reformot nem támogatta volna. Fico a szerdai kormányülés előtt kijelentette: ha a javaslatot nem fogadják el, Kalavskának el kellene gondolkodnia a politikai jövőjén.

A kórházreform lényege, hogy a kórházakat három kategóriába készülnek csoportosítani, és a csoportosítás keretében azt is meg akarják határozni, hogy az egyes kórházak milyen típusú egészségügyi szolgáltatásokat nyújthatnak. A miniszter szerint a fő cél az, hogy színvonalas és elérhető kórházi ellátást biztosítsanak a pácienseknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?