Fico: A pártprogramról folyik a tanácskozás a Smeren belül

A kínaiak nem tárgyalnak Ficóval
Pozsony |

A pártban zajló vita a Smer-SD programjának részleteiről szól, állítja Robert Fico pártelnök. Szerinte két feladat áll a pártvezetés előtt – biztosítani a Smer-SD stabilitását, és azt, hogy a párt 2020-as választási eredménye tükrözze a gazdasági és szociális téren elért eredményeit.

A vita, amit most a Smerben folytatunk, a pártprogram részleteiről szól. Az emberek már nem a szociális programokra figyelnek, szenvedélyesebb politizálásra van szükség

- jelentette ki Fico. Hozzátette, a párt valamennyi járási elnökével találkozik, hogy beszéljenek a programról.

Azt akarom, hogy a Smer a baloldali értékeket követő párt legyen. De ami a legfontosabb, hogy a legstabilabb párt legyen, ez az én feladatom

- tette hozzá.

A Smer-SD-n belüli vita azután kezdődött, hogy a párt néhány Kassai kerületi tisztségviselője levelet írt a pártvezetésnek, melyben Robert Fico és Robert Kaliňák távozását követelték, és felszólították Peter Pellegrini kormányfőt, hogy pályázza meg a pártelnöki posztot.

Válaszul a Smer-SD hét kerületi szervezetének elnöke közös levélben szögezte le, hogy a párt egységes és a jövőjéről a soron következő kongresszuson fognak dönteni. A kassai felhívás aláírói viszont rendkívüli tisztújító kongresszust akarnak. Pellegrini és néhány további vezető tisztségviselő folyamatosan a párbeszéd fontosságát hangsúlyozza. Robert Fico bejelentette, hogy erre sor kerül, de a 2020-as választásig ő akarja vezetni a pártot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?