Közélet

Fico: A parlament nem fog megválasztani egyetlen új alkotmánybíró-jelöltet sem

Pozsony | Robert Fico, a Smer-SD elnöke szerint a parlament a csütörtöki (június 20.) ülésen egyetlen új alkotmánybíró-jelöltet sem fog megválasztani. „A szavazásra sor kerül, de véleményem szerint senki nem lesz megválasztva” – jelentette ki kedden újságírók előtt.
TASR

2019. június 18. 14:33

Robert Fico
- TASR-felvétel

Fico már a Koalíciós Tanács hétfői (6. 17.) ülése után kilátásba helyezte, hogy amíg Zuzana Čaputová államfő nem nevez ki az eddig megválasztott jelöltek közül három új alkotmánybírót, nincs értelme újra szavazni. Hozzátette: ellenkező esetben fennállna a különféle diszkriminációs vádak kockázata. Fico azt állítja, hogy a koalíción belül született egy egyezség, miszerint senkit sem fognak megválasztani.

Čaputová elnök asszony kedden kijelentette: az új alkotmánybírókat csak azután fogja kinevezni, hogy az SZK Nemzeti Tanácsa megválasztotta a hiányzó hat jelöltet is. Az államfő kedden fogadta Andrej Dankót (SNS), a parlament elnökét, aki megerősítette, hogy hat jelöltet akar választani. Egyben ésszerű magatartásra szólította fel a koalíciós partnereit.

„A Koalíciós Tanács ülésén megegyeztünk, hogy nem fogunk szavazni” – reagált Fico, azt állítva, hogy erről Dankóval is beszéltek. Anton Hrnko, az SNS képviselője ugyanakkor kilátásba helyezte, hogy a párt képviselői nem fognak üres szavazólapokat leadni.

Február közepén kilenc bíró helye üresedett meg az Alkotmánybíróságon. A parlamentnek 18 jelöltet kellett volna megválasztania, közülük nevezte volna ki az államfő a kilenc új alkotmánybírót. A képviselők eddig háromszor szavaztak az alkotmánybíró-jelöltekről, de még mindig nem sikerült megválasztani a kellő számú jelöltet, vagyis tizennyolcat, csak tizenkettőt. Az előző államfő, Andrej Kiska néhány bírót már kinevezett, a taláros testületben így jelenleg hét bíró foglal helyet, a kívánt összlétszám 13.
 

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Az oktatási tárcának is csökkentenie kell a kiadásait ⋌(TASR-felvétel)

Elkerüli a spórolás a magyar iskolákat?

parlament k

A parlament legközelebb csak szeptember 1-én ül össze

Diszkriminatív marad a szlovák állampolgársági törvény

A többes állampolgárság legalizálását szorgalmazza több közéleti személyiség

bejrúti robbanás
Frissítve

Bejrúti robbanás – Lemond a libanoni kormány

koronavírus Olaszország

Szlovákiából csak egy nyilatkozat kitöltése után lehet Olaszországba utazni

napozás

Kevesebb vegyszert, több természetes alapanyagot!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.