Fico: A 363-as paragrafus a NAKA és a Speciális Ügyészi Hivatal bűnözőitől védi az országot

Robert Fico

A Btk. 363-as paragrafusa a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) és a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) bűnözőitől védi az országot, védi a büntetőeljárások alkotmányos és törvényes lefolytatását – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Robert Fico, az ellenzéki Smer elnöke.

„A Btk. 363-as paragrafusa azért fontos része a jogrendünknek, mert lehetővé teszi a főügyész számára, hogy elbírálja egy-egy eljárás alkotmányosságát és megakadályozza, hogy azt politikai célokra használják fel” – jelentette ki Fico, rámutatva az alkotmány azon elemeire is, amelyek az előkészítő eljárás vagy a büntetőeljárás lefolytatásának törvényességét garantálják.

Fico hozzátette, éppen ezért meglepte Zuzana Čaputová államfő kijelentésre a 363-as paragrafus korlátozásával kapcsolatban. Megjegyezte, nem érti miért ártja bele magát az államfő ebbe a problémába. Hozzáfűzte, hogy ezzel „Čuriláékat”, a NAKA nyomozócsoportját akarja védeni. „Mivel tudja, hogy ezek nélkül a bűnözők nélkül nem lehet politikai pereket rendezni” – jelentette ki Fico.

Zuzana Čaputová az RTVS vasárnapi vitaműsorában kijelentette, fontolgatja, hogy az Alkotmánybíróságtól kérje a 363-as paragrafus megvizsgálását. Hozzátette, hogy ha szakmai vitáról van szó a paragrafus alkalmazásával kapcsolatban, akkor az ezzel kapcsolatos kérdésekre az Alkotmánybíróságnak kellene választ adnia, a parlament esetleg ezt követően korlátozhatná a paragrafus alkalmazását. Megjegyezte, hogy évek óta tartó szakmai vitáról van szó az ügyészi rendszer működésével kapcsolatban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?