Közélet

GALÉRIA: Már több ezren várják Ferenc pápát Sasváron

Sasvár | A sasvári (Šaštín) zarándokhelyen óriási készülődés, már reggel hét órakor több ezren vártak arra, hogy Ferenc pápa misét tartson, pedig a szertartás csak tíz órakor kezdődik.
Czímer Gábor

2021. szeptember 15. 08:07

sasvár
- Somogyi Tibor felvétele

Ferenc pápa szlovákiai látogatásának utolsó napján, az eseménysorozat fénypontjaként a sasvári zarándokhelyen mutat be misét. A mindössze ötezer lelkes városka határában, a helyi kegytemplom és kolostor közvetlen közelében egy óriási rendezvényhelyszínt alakítottak ki. Ferenc pápa kilenc óra körül érkezik a helyszínre, ahol a látogatók között a pápamobillal is tesz egy kört. Az egyházfő programjában az is szerepel, hogy kilenc óra után a sasvári nemzeti kegyhelyen együtt imádkozik majd a püspökökkel.

A Szentatya által bemutatott mise a program szerint tíz órakor kezdődik, az egyházfő a szertartást egy óriási színpadon mutatja be. Ennek oldalában egy másik, fesztiválokon használatos színpadon foglal helyet a kórus. Az oltárral szembeni több hektáros területet szektorokra osztozzák. A pápához legközelebb a klérus tagjai, a szerzetesek, valamint a mozgássérültek, illetve a meghívott vendégek, VIP személyek ülhetnek. Az eseményen, legtöbbször házastársuk kíséretében részt vesz Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter, Daniel Lipšic speciális ügyész, Ján Budaj (OĽaNO) környezetvédelmi miniszter, Mária Kolíková (SaS) igazságügyi miniszter, Samuel Vlčan (OĽaNO), mezőgazdasági miniszter, Peter Kažimír, a Nemzeti Bank elnöke, korábbi smeres pénzügyminiszter, és még sokan mások, ahogy Zuzana Čaputová köztársasági elnök is jelen lesz.

A szervezők információi szerint 45 ezer látogató regisztrált az eseményre. Ahogy arról korábban beszámoltunk, először csak a teljesen beoltott személyeket engedték volna be, de később a negatív teszttel rendelkezők és betegségen átesettek előtt is megnyitották a regisztrációt. Az esemény méretét jól mutatja, hogy a központi színpad eseményeit a rendezvényhelyszín távolabbi pontjain óriáskivetítőkre közvetítik. Hozzávetőlegesen egy tucat ilyen kivetítő van a helyszínen. 

Az eseményt rendkívüli biztonsági intézkedések kísérik, óriási a rendőri jelenlét. Hajnali érkezésünkkor éppen a lovasrendőrök járműveit láttuk. A területre csak szigorú biztonsági ellenőrzést követően lehet belépni. A VIP szektorokat a rendőrségen kívül a kormányőrség emberei is ellenőrzik. A színpad mögött, a látogatók látóterén kívül fél nyolc körül leszállt és készenlétben áll két mentőhelikopter, valamint egy nagykapacitású szállítóhelikopter, amely minden bizonnyal a belügyminisztérium kötelékébe tartozik. A helyszínt mesterlövészek is biztosítják.

Galéria
sasvár-1
sasvár-2
v-3
sasvár-4
+12
Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
pékek

Eltűnhet a friss hazai kenyér az üzletekből

párkány vastelep

Párkány: telekcsere lehet az igazán jó megoldás

oltatlan

A lakosság jelentős része érzelmi alapon dönt az oltásról

Caputova

Rendőrháború: az államfő közbelép

cekan

Galéria: 5 tényező, ami eldöntheti, hogy kórházba kerül-e a koronavírus miatt

magas vérnyomás

Nemcsak a sebességet, hanem a vérnyomást is mérik majd a rendőrök

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.