Párkány. Nemrégiben a városban tartották a Felvidéki Magyar Matematikaversenyt, mely tulajdonképpen a Nemzetközi Magyar Matematikaverseny válogatóversenye, ahol a párkányi megmérettetésen legjobban szereplő diákok képezik majd a szlovákiai csapatot – tájékoztatta lapunkat Vataščin Éva, párkányi matematikatanár.
Felvidéki Magyar Matematikaverseny
Párkány. Nemrégiben a városban tartották a Felvidéki Magyar Matematikaversenyt, mely tulajdonképpen a Nemzetközi Magyar Matematikaverseny válogatóversenye, ahol a párkányi megmérettetésen legjobban szereplő diákok képezik majd a szlovákiai csapatot – tájékoztatta lapunkat Vataščin Éva, párkányi matematikatanár. A rendezvényt immáron 27. alkalommal szervezte a Nagy Károly Matematikai Társaság; a társszervező pedig mindig a versenynek otthont adó iskola. Idén 13 hazai gimnázium (Pozsony, Szenc, Galánta, Dunaszerdahely, Érsekújvár, Nagymegyer, Komárom, Gúta, Fülek, Párkány, Rimaszombat, Zselíz) képviseltette magát, valamint részt vettek az ógyallai Építőipari Szakközépiskola és három magyarországi gimnázium (a győri Krúdy Gyula Gimnázium és Szakközépiskola, a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium és a nagykanizsai Batthyányi Lajos Gimnázium) diákjai is. Öszszesen 72-en mérték össze tudásukat. A 9. osztályosok versenyében Katz Krisztián (Komárom) és Csorba János (Győr) végzett az első helyen, mindketten megszerezték a maximális 60 pontot. A második Pintér Dávid (Kaposvár), a harmadik Németh Zsolt (Nagykanizsa), a negyedik Szűcs Gábor (Komárom) lett. A 10. osztályosok kategóriájában maximális pontszámmal végzett az első helyen Bodnár József (Fülek); 2. Mátyás Péter (Komárom), 3. Tar Péter (Kaposvár), megosztott 4. helyen Dávid István (Dunaszerdahely) és Princzkel Tamás (Zselíz). A legerősebb mezőnyt a 11. osztályosok alkották. Rendkívül szép feladatmegoldásaiért kiemelt első helyezést kapott Hegyháti Máté (Nagykanizsa). Megosztott 2. helyen végzett Birkus Róbert (Galánta) és Zanaty Péter (Kaposvár). A párkányi Pathó Róbert 3. helyezést ért el, a 4. helyen pedig holtversenyben Peres Sámuel (Dunaszerdahely) és Rakyta Péter (Komárom) végzett. A 12. osztályosok versenyébe mindössze 7 diák nevezett be, mivel ezt az évfolyamot az idén kevesebb diák látogatja a kilencéves alapiskolák négy évvel ezelőtti bevezetése miatt. Ebben a kategóriában tökéletes feladatmegoldásaiért kiemelt első helyezést ért el Nagy Gábor (Kaposvár); 2. helyezett Koltai Péter (Komárom), 3. Gál András (Nagykanizsa), 4. Marák László (Komárom). A feladatsorokat Tuza Zsolt professzor, a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai Kutatóintézetének matematikusa, Oláh György (Komárom), Mészáros József (Szenc) és Vataščin Éva (Párkány) állították össze. A négyórás verseny alatt a diákoknak hat igényes versenyfeladatot kellett megoldaniuk. (ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.