Pozsony. Az alapiskolák kilencedik osztályos tanulói február 10-én országos tudásszint-felmérésen adhatnak számot szlovák, illetve magyar nyelvi és irodalmi, valamint matematikai ismereteikből.
Felmérés február 10-én
Pozsony. Az alapiskolák kilencedik osztályos tanulói február 10-én országos tudásszint-felmérésen adhatnak számot szlovák, illetve magyar nyelvi és irodalmi, valamint matematikai ismereteikből. A felmérés elsősorban a gimnáziumba készülő, mintegy 17 ezer tanulót érinti, jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján František Tóth, az oktatási tárca államtitkára. Egyben felhívta azok figyelmét is a kínálkozó lehetőségre, akik még nem döntötték el, hogy a gimnáziumot választják. A középiskolák egyébként maguk döntik el, figyelembe veszik-e a nebulóknak a teszt során nyújtott teljesítményét a felvételi vizsga alkalmával. Ha a diák rossz eredményt érne el a felmérésen, még időben megfontolhatja, gimnáziumba kívánja-e folytatni tanulmányait. A tudásszint-felmérés eredményeit a tervek szerint március 10-én teszik közzé, így tanulóknak és a szülőknek a középiskolai felvételi kérelmek beadásának határidejéig, április 1-jéig még bőven marad idejük annak eldöntésére, hol tanuljon tovább a gyermek. A teszt mintegy 2 millió koránaba kerül, jövőre hasonló célra 3 milliót kíván költeni az oktatási tárca. (ervé, t)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.