Felmérés: ezek miatt a problémák miatt elégedetlen a lakosság

korrupció
Pozsony |

Érdekes felmérést készített a Yale Egyetem számára a Median SK közvéleménykutató ügynökség: a Tisztességes Szlovákiáért tüntetések résztvevőinek véleményét hasonlították össze a teljes lakosság véleményével. 

Kiderült, Robert Fico kormányával az emberek nagy része elégedetlen volt, tekintet nélkül arra, kimentek-e tüntetni, vagy sem. 

Kicsi minta 

A felmérést a Median viszonylag kicsi, 415 fős mintán végezte, két csoportban. 201 tüntetőt és 214 egyéb lakost kérdeztek meg április elején arról, mennyire voltak elégedettek az utolsó Ficokormánnyal, és az ország legnagyobb problémáiról. 

A tüntetők 65 százaléka nagyon elégedetlen volt Fico kormányzásával, további 28 százalék pedig inkább elégedetlen – de a lakosság körében sem sokkal fényesebb a volt kormány megítélése. Mindössze 28 százalék nyilatkozott úgy, hogy a Fico-kormánnyal nem volt nagyobb baj, 70 százalék azonban elégedetlen vele. 

A legnagyobb problémák 

Szlovákia legnagyobb problémája a tüntetők és a lakosság szerint is a korrupció – előbbiek 47, utóbbiak 35 százaléka mondta ezt. Itt aztán elválnak egymástól a vélemények: míg a tüntetők 27 százaléka a Kuciak-gyilkosságot nevezte meg, 25 százalék pedig a kormányváltást véli a legnagyobb gondnak, a lakosság inkább az alacsony bérekre panaszkodik, a Kuciak-gyilkosság a harmadik helyre szorult, az új kormány felállítása pedig a negyedikre. Érdekesség, hogy a menekültek, amely az elmúlt években fontos téma volt a politikai kampányokban, visszaszorult: a tüntetők csupán 1 százaléka nevezte ezt meg legfontosabb problémaként, és a teljes lakosságnak is csupán csak 3 százaléka. 

Ellenzéki tüntetők 

A felmérés vizsgálta azt is, mely pártok szavazói a tüntetők – ugyanezt a kérdést a lakossági minta válaszadóinak is feltették, ám csak összehasonlító jelleggel, nem választási felmérésként – a minta nagysága egyébként sem reprezentatív. A demonstrációk résztvevőinek többsége, csaknem negyedük nem nevezett meg pártot, 19 százalékuk OľaNO-szimpatizáns, 18 százalékuk pedig az SaS-t választja. Egyaránt 10 százalék választja a Sme rodinát és a kormányválságtól távolságot tartó SNS-t, 9 százalék a szélsőséges ĽSNS-t, és csupán 1-1 százalék vallotta azt, hogy a Smer illetve a Híd szavazója. 

A lakossági mintában a Smer továbbra is a legerősebb, 16 százalékot kapott, az OĽaNO 14-et, az SaS pedig 12-t. A ĽSNS-t 11 százalék választaná, a KDH-t 8, a Sme rodinát 6, a Hidat pedig 4 százalék. Az SNS-t érdekes módon a lakossági minta válaszadóinak csupán 3 százaléka jelölte meg. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?