Felmentette a bazini Speciális Büntetőbíróság egyesbírája Štefan Harabin volt igazságügyi minisztert, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét az ukrajnai orosz agresszió támogatása miatt ellene felhozott vádak alól. Jan Buvala bíró szerint a vádban foglaltak nem minősülnek bűncselekménynek. Nemzetgyalázás, fajgyűlölet és bűncselekmény pártolása miatt emeltek vádat Štefan Harabin ellen. A bírósági döntés még nem jogerős. Az ügyész bejelentette, hogy fellebbezést nyújt be ellene.
Felmentette a bíróság Štefan Harabint az orosz agresszió pártolása ügyében

„A vádlott mindvégig nem tagadta a vádiratban foglaltakat, és ismertette saját álláspontját” - mondta Buvala a határozat indoklásában. Rámutatott Štefan H. állítására, aki a főtárgyaláson visszautasította, hogy becsmérelte volna az ukrán nemzetet. Az egyesbíró hangsúlyozta, hogy a bíróság döntése nem azt jelenti, hogy helyeselné vagy elfogadná Štefan Harabin kijelentéseit.
A bíró szerint a bűncselekmény megállapításához először tudni kell, hogy a történtek bűncselekménynek minősülne-e. Az egyesbíró rámutatott, hogy az ukrajnai konfliktusban érintett felek nem írták alá a Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statútumát. Ugyanakkor álláspontja szerint a Speciális Büntetőbíróság azt az előzetes kérdést nem illetékes vizsgálni, hogy az érintett állam elkövetett-e agressziót. Arra is rámutatott, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem hozott határozatot az agresszió kérdésében.
Štefan Harabin a tárgyaláson végig az ártatlanságát hangoztatta. „Jó, hogy megjelent a jog és az igazságosság, még ha csak most, a harmadik szakaszban is. Még mindig vannak olyan emberek az igazságszolgáltatásban, különösen az idősebb generációhoz tartozók, akik betartják a törvényt és az alkotmányt” – hangsúlyozta Štefan Harabin az ítélethirdetés után. Ügyvédje, Ján Foltán azt állította, hogy a vád politikai indíttatású, törvénytelen és megalapozatlan. Az áprilisi főtárgyaláson hangsúlyozta, hogy a felsorolt cselekményből nem az derül ki, hogy védence megalázta volna az ukrán nemzetet.
Martin Nociar, a Nagyszombati Kerületi Ügyészség ügyésze rámutatott, hogy az elsőfokú bíróság a védelem érvelését fogadta el, amikor Štefan Harabint felmentette a vádak alól. „Fellebbezést nyújtok be a felmentő ítélet ellen, az ügyben a Legfelsőbb Bírósága fog döntést hozni” – jelentette ki az ügyész, és hozzátette, szerinte kétféle jogi véleményről van szó az ügyben, az egyik az ügyészség indoklása, a másik a védelem érvelése.
Az egykori Speciális Ügyészség ügyésze 2023 júniusában nyújtotta be a vádiratot. A bűncselekmény Štefan Harabin azon kijelentéseivel kapcsolatos, amelyeket nem sokkal az ukrajnai orosz agresszió kezdete után tett. A vádirat szerint Štefan Harabin a közösségi hálón azt írta, ő is ugyanazt tenné, amit Vlagyimir Putyin orosz elnök, és a nácik pacifikálásáról beszélt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.