Juraj Ondrejčák. Fotó - TASR
Tizennégy és fél évet kapott a hírhedt szlovák maffiavezér

A megismételt eljárásban Juraj Ondrejčákot, a Piťo-klán fejét 14 és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Specializált Büntetőbíróság szervezett bűnözés miatt.
Elrendelték továbbá a vádlott kétéves védelmi felügyeletét is. A bíróság nem döntött a vádlott bűnösségéről, mivel azt már korábban megállapították. A pénteki döntés nem jogerős.
A bíróság a megismételt eljárásban – a korábbiakkal ellentétben – nem rendelte el Ondrejčák vagyonelkobzását. Ezt többek között azzal indokolta, hogy a vádlottat nem ítélték el jogerősen sem vagyoni, sem gazdasági bűncselekmény miatt, valamint a kártérítési határozat szempontjából nem keletkezett jelentős mértékű kár.
A felügyelő ügyész, Michal Stanislav záróbeszédében 16 év letöltendő szabadságvesztést javasolt Ondrejčák számára, emellett indítványozta a vagyonelkobzás fenntartását is.
A vádlott ügyvédje, Ivan Mojžiš legfeljebb 14 év letöltendő szabadságvesztést javasolt, a többi büntetési tételt aránytalannak nevezte. Indítványozta a vagyonelkobzás mellőzését is, mivel az megakadályozná, hogy a vádlott kártérítést nyújtson a sértetteknek.
Méltányos büntetést kérek. Akármilyen ítéletet is hoznak, az igazságos lesz
– jelentette ki záróbeszédében Ondrejčák.
A besztercebányai Speciális Büntetőbíróság idén márciusban engedélyezte a Piťo néven elhíresült maffiavezér számára az eljárás megújítását. Ugyenez a bíróság még 2014-ben 16 év szabadságvesztésre ítélte őt bűnszervezetben való részvétel és más bűncselekmények miatt.
A Szlovák Legfelsőbb Bíróság idén egy másik ügyben is engedélyezte a maffiavezér számára az eljárás megújítását. Ezzel megsemmisítette a korábban kiszabott, 23 éves börtönbüntetést, amelyről 2021-ben döntött a Speciális Büntetőbíróság egy vádalku alapján, nyolc bűncselekmény – köztük öt gyilkosság, súlyos fenyegetés és tiltott fegyvertartás – miatt. A vagyonelkobzást is eltörölték.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.