Pozsony. A parlament tegnapi ülésén jóváhagyta az alap- és középiskolák finanszírozásáról szóló törvényt. A jogszabály értelmében 2004. január elsejétől bevezetik az iskolák diákalapú finanszírozását. Az új rendszerre fokozatosan, hároméves átmeneti időszakot követően térnek át.
Fejpénz az iskoláknak
Pozsony. A parlament tegnapi ülésén jóváhagyta az alap- és középiskolák finanszírozásáról szóló törvényt. A jogszabály értelmében 2004. január elsejétől bevezetik az iskolák diákalapú finanszírozását. Az új rendszerre fokozatosan, hároméves átmeneti időszakot követően térnek át. A törvényből adódóan az iskolák az első három évben a már említett diáklétszám alapján kiszámított támogatáson kívül bizonyos összegű garantált minimumot is kapnak. A pénz a közeljövőben kialakítandó kerületi tanügyi hivatalok közvetítésével jut el az oktatási intézményekhez. A működtetésre szánt normatív támogatás összegének megállapításakor a jövőben nem tesznek különbséget állami, egyházi és magániskola közt. Az új rendszer feltehetőleg ösztönzőleg hat az iskolafenntartó önkormányzatokra, hogy szükség esetén különféle oktatási intézményeket vonjanak össze. (ervé, t)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.