Pozsony. A köztisztviselők szemmel tartására úgynevezett Etikai Hivatalt hozna létre az ellenzék.
Etikai Hivatalt a köztisztviselőknek
Pozsony. A köztisztviselők szemmel tartására úgynevezett Etikai Hivatalt hozna létre az ellenzék. Emellett a vagyonbevallás szabályait is szigorítaná, utóbbit a kormánykoalíció augusztusra ígérte, eddig azonban csak tárgyaltak a módosításokról.
Az ellenzéki OĽaNO bevált külföldi példából kiindulva úgynevezett Etikai Hivatal kialakítását sürgeti. Veronika Remišová (OĽaNO) szerint az USA-ban ennek a hivatalnak a feladata, hogy megoldja a köztisztviselőket érintő összeférhetetlenségi ügyeket, az általuk elfogadott ajándékok kérdését, az erkölcsi viselkedésükkel kapcsolatos panaszokat, a vagyonbevallásukat és általánosságban az erkölcsös viselkedésüket. „Az USA-ban ez a hivatal javaslatokat tesz, ellenőriz és büntetést róhat ki” – magyarázta az ellenzéki képviselő, aki szerint az itthon kialakított hivatalnak is ilyen modell alapján kellene működnie.
Szigorúbb szabályok
Ezzel párhuzamosan szigorúbb keretek közé helyeznék a köztisztviselők vagyonbevallásának szabályzását is, mely jelenleg számos funkcióra nem gondol. Nem kell vagyonbevallást készítenie például a pénzügyőrség igazgatójának, a speciális ügyésznek és az RTVS igazgatójának sem. „A jelenlegi szabályok alapján a polgármesterek elkészítik ugyan a vagyonbevallásaikat, de azt nem kell nyilvánosságra hozniuk” – mutatott rá Remišová. A képviselő új, bővített nyomtatványt vezetne be a köztisztviselők vagyonbevallására, melyeken részletesen fel kellene tüntetniük vagyoni bevételeiket. Remišová szerint olyan rendszert kell kidolgozni, melynek segítségével visszamenőleg is ellenőrizhető lenne, hogy hogyan gyarapodott egy-egy köztisztviselő vagyona. Fontosnak tartja azt is, hogy a nyomtatványban ne lehessen semmitmondó, sematikus válaszokat adni a kérdésekre. „Most nem tudjuk ellenőrizni, hogy az egyes köztisztviselők vagyona milyen mértékben gyarapodott, ahogyan azt sem tudjuk ellenőrizni, hogy a vagyonukra nem-e korrupciós tevékenység során tettek szert” – mondta Remišová.
A koalíció is módosítana
Ugyanakkor a kormánykoalíció saját módosító javaslattal akar előállni, melynek kidolgozására munkacsoportot akar kialakítani. Az ellenzék állítása szerint ennek a csoportnak a munkáját Andrej Danko (SNS) gátolja azzal, hogy megalakítására eddig még nem bólintott rá.
Andrej Danko szóvivője útján közölte, hogy a parlament elnöke minden kezdeményezést üdvözöl. „Andrej Danko át fogja tanulmányozni az ellenzék javaslatát, ugyanakkor erről a témáról már koalíciós szintű egyeztetések zajlanak” – közölte Zuzana Čižmáriková. A parlament elnöke a tervezet kidolgozására felálló bizottságról az októberi házbizottsági ülésen akar egyeztetni. „Vitathatatlan, hogy ezt a törvényt módosítani kell, és bizonyos dolgoknak átláthatóbbá kell válniuk. Ugyanakkor felmerül a magányügy megőrzésének kérdése is. A téma elől nem zárkózom el” – közölte Danko.
A vagyonbevallásról szóló jogszabály szigorítása már több alkalommal is napirenden volt. Az előző választási ciklusban a Smer előbb beleegyezett a módosításba, később azonban visszatáncolt. A jogszabály módosításához 90 szavazat szükséges, vagyis ha a képviselők valóban változtatni akarnak a jelenlegi rendszeren, akkor meg kell állapodniuk egy közös tervezetben. (TASR, ie)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.