Közélet

Érzelmekre kiélezett kampány volt

Pozsony | A választási kampány a célegyenesbe ért. A pártok viszont a szakpolitikai megoldásaik kommunikálása helyett a választók érzelmeire próbálnak hatni.
Czímer Gábor

2020. február 25. 13:00

Főleg az ĽSNS kampányrendezvényei kapcsán váltak témává a szélsőséges nézetek
Főleg az ĽSNS kampányrendezvényei kapcsán váltak témává a szélsőséges nézetek. - TASR-felvétel

Michal Vašečka szociológus szerint a választási kampányról általában elmondható, hogy azon témák közül, amelyek valóban a legfontosabbak lennének az ország lakosságának jóléte szempontjából, mint az alacsony bérek, az egészségügy, vagy a korrupció, a pártok csak néhányra koncentráltak. Az ellenzék elsősorban a korrupció elleni harcot hangsúlyozta, míg például a kormányzó Smer inkább a szociális témákkal igyekezett kampányolni. Az ő kommunikációjukból is hiányoztak azonban az iskola- és az egészségügy területén kínált megoldások.

„Általában elmondható, hogy a kampány szinte kiüresedett” – mondta Vašečka.

A szociológus hangsúlyozta, hogy a pártok a kommunikációjuk során inkább a választók érzelmeire próbáltak hatni, egyfajta csordaszellemre igyekeztek építeni. Példaként a menekültekkel kapcsolatos témáknak a kampányban való megjelenését hozta fel, amely nem egy olyan probléma, amely Szlovákiában valós lenne. Az ilyen, erős érzelmekre építő témák a politikai paletta legtöbb szereplőjével kapcsolatban felszínre kerültek, ha máshogy nem, akkor az ellenérdekelt párt igyekezett ezeket az ellenfeleivel kapcsolatba hozni. Vašečka szerint ez azért is problémás, mert így a választóban olyan érzés alakulhat ki, hogy mindenki, akit a hagyományos értelemben politikusnak tartunk, egyszerűen rossz. Ez pedig a rendszerellenes pártok malmára hajthatja a vizet.

EU nélkül

A szakember szerint ugyancsak sajnálatos, hogy a választási kampány során szinte egyáltalán nem kerültek szóba az olyan fontos témák, mint az Európai Unió, vagy a szűkebb régiónk, Kelet-Közép-Európa jövője. Vašečka ezzel kapcsolatban arra figyelmeztetett, hogy a politikusok azért is felelősséggel tartoznak, hogy milyen ügyeket tematizálnak. A kampányban lehetőségük lett volna arra, hogy ezekben a témákban is társadalmi párbeszédet kezdeményezzenek.

Vašečka arról is beszélt, hogy a pártok kampánya szinte teljesen független a programjuktól. A Smer és a szélsőjobboldali ĽSNS valódi választási programot nem is publikált. A másik véglet az SaS, amelynek programdokumentuma 571 normaoldal. A szociológus szerint ennek ellenére nincs nagy különbség a részletes programot készítő és az azt mellőző pártok között abban, hogy az egyes szakpolitikai javaslataik mennyire jelentek meg a kampányukban. Vašečka érdekességként kiemelte, egyedül a kereskedelmi média kényszerítette a politikai szereplőket arra, hogy a szakpolitikai kérdésekben is mutassák be terveiket, megoldásaikat.

Magyar plakátok

A kampányban az MKÖ és a Híd hirdetésein kívül más pártok óriásplakátjain is olvashattunk magyar feliratokat, jelszavakat. Vašečka üdvözölte a szlovák pártok magyar nyelvű üzeneteit.

„Ez egy olyan kommunikáció kezdete, amelynek már régen léteznie kellene” – mondta a szakember.

Grigorij Mesežnikov politológus szerint a szlovák pártok azért dönthettek a magyar nyelvű kommunikáció mellett, mert úgy látják, nem garantált, hogy a hagyományosan magyarokat képviselő pártok bejutnak a parlamentbe. „Mindez azonban főleg a Hídra lehet kritikus hatással” – mondta a szakember, és hozzátette, inkább a Híd választói hajlamosak arra, hogy a szlovák pártra szavazzanak.

Hangácsi István, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa a Híd és az MKÖ kampányáról úgy nyilatkozott, mindkét párt elsősorban önmagával volt elfoglalva, a saját prioritásaikat igyekeztek kommunikálni. „Nem volt olyan sárdobálás a két magyarokat is megszólítani kívánó formáció között, mint 2010-ben” – mutatott rá Hangácsi. Hozzátette, mindez annak ellenére volt így, hogy mindkét oldal számára kínálkozott az a lehetőség, hogy választáson való közös indulás elmaradásáért a másikat hibáztassa.

Olvashatatlan

Azt, hogy a PS/Spolu pártkoalíció az utóbbi hetekben a szélsőséges ĽSNS kampánytalálkozóinak helyszínén ellentüntetést tartott,  Vašečka kétélű fegyvernek tartja. Egyrészt a pártok jelenleg ismert támogatásának tükrében nem tűnik úgy, hogy ez jelentős számú választót állított volna a PS/Spolu oldalára. Ugyanakkor fontos lehetett abból a szempontból, hogy megerősítse a pártszövetség választói bázisát, összekovácsolja őket. Eddig ugyanis ezek a választók és szimpatizánsok nem kötődtek olyan erősen a párthoz.

A Smer választási kampányát Vašečka olvashatatlannak tartja. Arra emlékeztetett, hogy korábban jól szétváltak a párt egyes tagjainak a kampányban betöltött szerepei. Míg Peter Pellegrini miniszterelnök nyugodt és felelősségteljes képet igyekezett sugallni és a mérsékelt választókat igyekezett megszólítani, addig Robert Fico pártelnök inkább az ellenzéket támadta és egyfajta frusztrációt és elégedetlenséget kommunikált. Ľuboš Blaha pedig a rendszerellenes szavazókat igyekezett megnyerni a Smer számára. Ez a leosztás most Vašečka szerint összezavarodott.

A szélsőjobboldali ĽSNS kampánya Vašečka szerint az emberek félelemben tartására épül. A párt képviselői például azt hangoztatták, nem engedik, hogy a szlovákiai templomokat mecsetekké alakítsák át. „Miközben senki nem tervez ilyesmit, és erről egyáltalán nincs is szó” – mutatott rá a szociológus, azzal, hogy az ĽSNS félelmekre építő kommunikációja a valóságtól teljesen elrugaszkodott.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Igor Matovič

Húsvét alatt korlátozná a kormány az emberek mozgását

koronavírus rendőrség határ

Regisztrálniuk kell magukat a külföldről visszatérőknek

Felvidéki magyar pedagógus dí

A pedagógusszövetség idén is díjazta a legjobb pedagógusokat

Milan Krajniak

Krajniak: Hétfő déltől lehet kérvényezni az állami segítséget

megmondóember pletyka

Bárczi Zsófia: A megmondóember

koronavírus olaszország

Ismét emelkedett a diagnosztizált fertőzöttek száma Olaszországban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Új Szó logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.