Szlovákiában létezik egy társadalombiztosítási juttatás, amelyről szinte senki sem tud.
Erről a támogatásról senki sem tud: 2004 óta egy személy kérvényezte

A munkahelyi rehabilitációs támogatásról van szó, amely elvileg minden munkabalesetet szenvedett dolgozó számára elérhető lenne, hogy sérülés után gyorsabban visszatérhessen a munkahelyére.
A Markíza televízió híradása szerint azonban a biztosító adatai alapján 2004 óta mindössze egyetlen ember élt ezzel a lehetőséggel.
A támogatás létezése akkor vált nyilvánossá, amikor a Markíza egyik nézője, aki térdszalagszakadást szenvedett munka közben, érdeklődött a lehetőségről a Szociális Biztosítónál. Mint kiderült, az ügyintézők sem tudták pontosan, hogyan kell kezelni a kérelmét, mert korábban még senki nem igényelt ilyen ellátást. Pedig a cégek baleseti járulékot fizetnek, amely éppen az ilyen esetekre nyújtana fedezetet.
A biztósító szóvivője, Martin Kontúr közölte, hogy eddig minden hasonló esetet az egészségbiztosítási rendszer fedezett, ezért nem volt szükség külön rehabilitációs kérelmek benyújtására. Így fordulhatott elő, hogy a biztosító statisztikái szerint húsz év alatt egyetlen támogatást sem folyósítottak ezen a jogcímen.
A szakértők szerint ez nem a juttatás feleslegességét jelzi, hanem sokkal inkább azt, hogy a dolgozók és a cégek sincsenek tisztában ezzel a lehetőséggel. Pedig a rehabilitációs támogatás éppen arra szolgálna, hogy a sérültek megkapják a szükséges kezeléseket, és mielőbb visszatérhessenek a munkába.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.