Épp nagyon összeveszik a kormánnyal a főügyész

zilink

Maroš Žilinkát sokáig a Fico-kormány egyik bejáratott emberének gondolta a nyilvánosság, de az utóbbi hetekben inkább nyílt ellenségeskedés zajlik a főügyész és a kormány között.

Žilinka a Heger- és Ódor-kormányok idején a Büntető törvénykönyv 363-as paragrafusának gyakori alkalmazásával híresült el. A főügyésznek ugyanis az eljárási szabálytalanságokra hivatkozva jogában állt leállítani több, az előző garnitúrák által kulcsfontosságúnak ítélt korrupciós eset és bűncselekmény vizsgálatát. A főügyész lépései a szervezett bűnözés elleni harccal foglalkozó Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) munkáját is megnehezítették.

Biciklizés

Žilinka a hétvégén Robert Fico miniszterelnökkel keveredett éles szóváltásba. Mikor a kormányfő bemutatta, hogy véleménye szerint egy, családi vonalon Michal Šimečkához (PS) köthető civil szervezet többszörösen is elszámolt egy kiemelt projektet, mintegy mellékesen a főügyészt is a szájára vette. Fico az ügy kapcsán való esetleges vádemelésről beszélve kijelentette, Žilinkának „akkor is tudomást kell szereznie a fontos ügyekről, ha épp Bősön biciklizik.”

Ez személyes odaszúrás volt a főügyésznek: Žilinka ugyanis megszállott kerékpározó, a szociális hálókon is gyakran dokumentálja a hobbiját – egy alkalommal például akkorát bukott, hogy kizárólag a védősisakja mentette meg. A koronavírus-járvány idején a sajtó is felfigyelt a hobbijára, különösen azért, mert a tisztviselő egy nagyon drága Pinarello – Dogma modellel járja az utakat.

Az azerbajdzsáni szolgálati úton tartózkodó főügyész ugyanakkor szokatlan módon szinte azonnal kommentálta Fico megjegyzését. A miniszterelnöknek azt üzente, hogy épp nem biciklizik és különösebben nem is ideges, a kormány álláspontjával azonban megismerkedett és kommentálni is szeretné. Žilinka ezt követően finoman emlékeztetett arra, hogy amennyiben Fico feljelentést szeretne tenni a civil szervezetek gazdálkodása ügyében, annak megvannak a saját szabályai – a minisztériumoknak kötelességük is a hatóságokhoz fordulni, ha bűncselekményt tapasztalnak. „Sajtótájékoztatókon nem adunk be feljelentést” – emlékeztetett Žilinka.

Ajándék a belügynek

Miután a főügyész visszatért Azerbajdzsánból, akcióba lendült – de nem a civil szervezetek, hanem a belügyminisztérium lépései kapcsán. Žilinka előbb megszüntette az egykori Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) három korábbi rendőre ellen indított eljárást, majd a szociális hálón tájékoztatta a nyilvánosságot arról, hogy maga is eljárást indít a tárca ellen, amiért nem tájékoztatta a nyilvánosságot a szlovák válogatott németországi vendégjátékára indított kormánygép utaslistájáról.

A tavaly júniusi repülőút pontos részleteit nem ismerni, több miniszter és kormánytisztviselő, köztük Tomáš Drucker, Matúš Šutaj Eštok, Peter Žiga, Andrej Danko és Erik Tomáš is ott volt a gépen, minisztériumi alkalmazottak társaságában. Bár a belügy szerint a helyi futballszövetség hivatalos meghívására érkeztek Németországba és más delegációkkal is tárgyaltak, a médiában megjelent képek alapján leginkább csak focit néztek és szórakoztak. Az ellenzék felháborodott a látogatáson, és az ügy kivizsgálását követelte. 

Majdnem eltakarították

A főügyész helyzete azért is érdekes, mert tavasszal még úgy tűnt, hogy nem sokáig láthatja el a tisztségét, de végül Peter Pellegrini államfő felháborodásának köszönhetően megmenekült a menesztéstől, ugyanakkor egyelőre a gazdag életjáradékától is elesett.

A Smer-Hlas-SNS koalíció által elfogadott, de megvétózott, Lex Žilinkának is nevezett törvényjavaslat értelmében a főügyész akkor is jogosult lett volna a havi ötezer eurós járadékra, ha nem tölti ki hétéves megbízási idejét. A kormánykoalíció cserébe egy hozzá teljesen lojális jelöltet nevezhetett volna ki a testület élére – Marek Para és David Lindtner, Fico két ügyvéd-tanácsadójának a nevét is szóba hozták a tisztség kapcsán.

Az ellenzék Žilinka jutalmának tartotta a koalíciós javaslatot annak szolgálataiért, a kezdeményezés azonban a koalíción belül is éles vitát váltott ki. A problémát végül Peter Pellegrini államfő oldotta fel, aki júniusban megvétózta a javaslatot – a második körben pedig már egyetlen kormánypárti képviselő sem támogatta Žilinka életjáradékát. A főügyész így maradt a helyén – de ennek Robert Fico már aligha örül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?