Pozsony. Túlzottak a tavalyi exportnövekedésről megjelent adatok, a kivitel akár 14 milliárd koronával is kevesebb lehetett az eddig közöltnél, így a kereskedelmi mérleghiány kétszer nagyobb a vártnál.
Elszámolták az exportot
Pozsony. Túlzottak a tavalyi exportnövekedésről megjelent adatok, a kivitel akár 14 milliárd koronával is kevesebb lehetett az eddig közöltnél, így a kereskedelmi mérleghiány kétszer nagyobb a vártnál. Ezért a statisztikai hivatal elhalasztotta az utolsó kereskedelmi adatok közlését, mert további információkat vár a vámhatóságtól, amelyeket február derekáig kap meg. Annyi kiderült: 2003 augusztusáig ülnek az adatok, az esetleges tévedés az utolsó negyedévben történt. A pontatlanság azért is kellemetlen, mert a korona árfolyama ezen adatok miatt erősödött az elmúlt hetekben, és emiatt kaptunk jobb nemzetközi hitelminősítést. Az ügy további következményeként felül kell vizsgálni a 2003-as bruttó hazai össztermékre (GDP) vonatkozó adatot is. Két éve Csehországban fordult elő ilyesmi. (só)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.