Elkezdődött a kormányfő elleni merényletet helyeslő nyugdíjas férfi pere

Fico elleni merénylet

A Robert Fico (Smer) kormányfő elleni merénylet nyilvános helyeslése miatt állt szerdán a besztercebányai Speciális Büntetőbíróság elé Július K. A 2024 májusában történt merénylet elkövetése miatt a Speciális Büntetőbíróság már 21 év szabadságvesztésre ítélte Juraj Cintulát, a vád terrorista cselekmény elkövetése volt. Július K. az interneten több bejegyzésben is támogatta Juraj Cintulát, azt állítva, hogy ártatlan. Védőügyvédje szerint ezek csupán „szatirikus bejegyzések voltak, bár talán kissé durvák”.

A nyugdíjas férfi „Kék nyuszika” néven posztolt az interneten, a májusi merénylet után többször helyeselte a terrortámadást, és a vád szerint ezzel a terrorizmusban való részvétel egyéb formájának bűncselekményét követte el.

„A merénylet után kijelentette, hogy Juraj Cintula rosszul célzott, és homlokon kellett volna lőnie a kormányfőt” – mondta a bíróságon Janka Pravdová, a Nyitrai Kerületi Ügyészség ügyésze.

Július K. a tárgyalás megnyitása után elfogultság miatt a bíró kizárását kérte az ügyből, mivel tagja volt a Juraj Cintulát bűnösnek találó bírói szenátusnak. Ezért nyilvánvalóan az a jogi véleménye, hogy terrortámadás történt, és így nincs esélyem meggyőzni ennek ellenkezőjéről - mondta a nyugdíjas férfi. Szerinte az a kérdés, hogy történt-e terrortámadás, és úgy, ahogy a vádiratban szerepel. Július K. szerint erre még nincs jogerős válasz, mivel az ügy a fellebbviteli bíróságra került. A bírónő azzal utasította vissza a panaszt, hogy nem érzi magát elfogultnak.

„Ártatlan vagyok” – jelentette ki Július K., majd megtagadta a vallomástételt. Ezért az előkészítő eljárás során tett vallomását olvasták fel. Akkor azt állította, nem helyeselte a merénylet elkövetését, és nem hiszi, hogy egyáltalán rálőttek Robert Ficóra. Azt állítja, csupán a kételkedését fejezte ki, hogy megtörtént-e a merénylet, mert nagyon sok a tisztázatlan részlet.

„Nem hiszem, hogy merénylet történt, csak megrendezték” – mondta az előkészítő eljárás során. Úgy véli, Juraj Cintulát felbérelték, és eljátszatták vele a merénylő szerepét.

„Mintha a Švejket olvasnám. Hogyan helyeselhetnék valamit, ha el se hiszem, hogy megtörtént, és több bejegyzésben is megkérdőjeleztem? Ma már talán elképzelhetőnek nevezném, hogy sor került a támadásra, de biztosan nem úgy, ahogy a kormánypártok állítják. El akarnak hallgattatni, mert feszegetem a témát. Ha a kormányfő akarná, elárulná, hogy ki műtötte, előhúzhatná az orvosi jelentéseket és leleteket, és közölhetné, pontosan milyen sérülései voltak” – mondta szerdán Július K. a saját korábbi vallomásával kapcsolatban.

„Kiragadtak egy mondatot a szövegkörnyezetből és erre építették fel ezt az egész monstre pert” – mondta újságíróknak a vádlott. „Négy és fél hónapig tartottak vizsgálati fogságban Lipótváron. Az összes tanú megerősítheti, hogy rendes ember vagyok, sosem kerültem összetűzésbe a törvénnyel. Szerintem ez egy politikai bosszú azért az írásomért, hogy nem is volt merénylet. Most azt gondolom, lehetett, de nem úgy történt, ahogy állítják” – tette hozzá Július K.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?