Elhunyt Július Binder volt parlamenti képviselő

Július Binder

Életének kilencvenedik évében, július 26-án meghalt Július Binder volt vízgazdálkodó, tervező, menedzser és a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának tagja. Fontos szerepet játszott a bősi vízerőmű építésében és befejezésében.

Július Binder 1931. szeptember 12-én született Cseklészen. Pozsonyban a Szlovák Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán végzett, szakterülete vízmérnök. Emellett posztgraduális tanulmányokat folytatott az egészségügyi vízgazdálkodási struktúrák témában.

Húsz évig dolgozott a pozsonyi Építőmérnöki Ipari Szakközépiskolában és a Mezőgazdasági Szakközépiskolában. Óraadó tanár volt a Szlovák Műszaki Egyetemen. Környezetvédelmi témákról tartott előadásokat az Egyesült Államokban, Kanadában, Venezuelában, Mexikóban, Dél-Afrikában, Kínában, Japánban és szinte az összes európai ország egyetemein és tudományos társaságainál.

1955-ben kezdett dolgozni a pozsonyi Hydroprojektben, ahol 36 évet töltött tervezőként, gyártási helyettesként és a vállalat főmérnökeként. 1991 januárjától 1998 január végéig a Vízépítő Vállalatnál dolgozott.

(pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?