Elfogadta a parlament a jövő évi költségvetést

fico kamenický

A jelen lévő 145 képviselőből 79 megszavazta a 2026-os költségvetést. A javaslat 4,1 százalékos, GDP-arányos hiánnyal számol. Ez csaknem egy százalékpontos csökkenés az idei évhez képest, amikor – az előrejelzések szerint – a hiány több mint 5 százalékos lesz.

A költségvetésről szóló szavazást múlt héten mintegy negyven, főként ellenzéki felszólalás előzte meg.

Szlovákia a szokásosnál korábban fogadta el a költségvetést, ennek egyik oka, hogy a koalíció szeretné elkerülni az államadósság-fék legszigorúbb szankcióit, amelyek novemberben lépnének életbe.

A Smer frakcióvezetője, Ján Richter a szavazás előtt kijelentette, hogy a koalíció egységet mutat és nincs alternatívája.

Az ellenzéki képviselők ugyanakkor azzal vádolták Ladislav Kamenický pénzügyminisztert (Smer), hogy a költségvetés számai irreálisak, és az államadósság növekedéséhez vezetnek. A parlamentben az ellenzék a költségvetés ellen voksolt.

A Költségvetési Tanács sincs elragadtatva

A költségvetési tervezetet korábban nemcsak az ellenzéki pártok, hanem a költségvetés ellenőrzésével megbízott Költségvetési Tanács is bírálta. 

„2025-ben az államháztartás hiánya várhatóan a GDP 5%-át éri el, és – három konszolidációs csomag után, valamint a közigazgatás történetileg legmagasabb, GDP-arányos bevételei mellett – a hiány a pénzügyminisztérium adatai szerint 2027-ben továbbra is 5% felett marad, hacsak nem történik további konszolidáció” 

- írja a tanács. 

Bírálják a kormányt az államadósság várható növekedése miatt is. A bemutatott fiskális keret alapján az adósság tovább növekszik: 2025-ben a GDP 61,5%-áról a ciklus végére 65,7%-ra” - kifogásolják az elemzők.

Fico: a koalíció stabil

Robert Fico miniszterelnök (Smer) a költségvetés elfogadása után kiemelte, hogy a koalíció megtartotta a megemelt 13. havi nyugdíjat, a lakosság nagy része számára pedig energiasegélyt biztosít. A sajtótájékoztatón jelen volt a Hlas és az SNS elnöke is.

A költségvetést mind a 79 koalíciós képviselő megszavazta. Fico ezt úgy értékelte, mint „politikai üzenetet” és a kormánykoalíció stabilitásának megerősítését.

Matúš Šutaj Eštok, a Hlas elnöke megköszönte a költségvetés elfogadását a koalíció 79 képviselőjének, külön hangsúlyt helyezve a 79-es számra. A költségvetést végül Ján Ferenčák, a Hlas képviselője is támogatta, bár eredetileg nem akart mellette voksolni. A párt korábban a képviselő kizárását is fontolgatta.

A Hlas elnöke kijelentette, hogy sikerült megvédeniük a 13. nyugdíjat és a második nyugdíjpillért. Hozzátette, hogy a jelenlegi kormánynak nincs alternatívája.

Andrej Danko az SNS elnöke szerint a költségvetés elfogadása jó hír a másik mai jó hír mellett, ami Juraj Cintula, Robert Fico merénylőjének elítélése. Hozzátette: bízik benne, hogy a kormány kitölti a négy éves ciklust.

622 millióval csökkentették az egészségügyi kiadásokat

A közszféra 2026-os költségvetésének teljes bevételeit 62 milliárd euróra becsülik, ami a GDP 43%-ának felel meg. A kiadások várhatóan 67,9 milliárd eurót, azaz a GDP 47,1%-át teszik ki. A hiány tehát 5,9 milliárd euró, illetve a GDP 4,1%-a lehet.

A képviselők a költségvetés részeként jóváhagyták a közkiadások következő három évre vonatkozó korlátait is. Daniel Karas (Smer–SD) módosító javaslatának elfogadása után a kiadási plafon 2026-ban 61,8 milliárd euró, 2027-ben 62,8 milliárd euró, 2028-ban pedig 63,4 milliárd euró lesz.

Jóváhagyták az egészségügyi minisztérium kiadásainak 622 millió euróval való csökkentését is, az egészségbiztosítási törvény módosításával és az állami biztosítottak díjainak változásával összefüggésben.

Nem fogadták el viszont Július Jakab (Szlovákia mozgalom) módosító javaslatát, amely a védelmi minisztérium költségvetését 300 millió euróval csökkentette volna, hogy ebből fedezzék a gyermekek utáni adóbónusz eredeti összegben történő kifizetését.

A költségvetésben 2,7 milliárd euró összegű konszolidációs intézkedések is szerepelnek. A pénzügyminisztérium a bevételi oldalon 1,4 milliárd euróval számol, míg a fennmaradó 1,3 milliárd eurót a kiadások csökkentésével kívánják megtakarítani.

A már elfogadott törvénymódosítások 152 millió euróval csökkentik a szociális kiadásokat. További 535 millió eurós megtakarítást várnak az állami kiadások terén, ebből 160 millió eurót a közszféra béreinek befagyasztása, 375 millió eurót pedig a minisztériumok és hivatalok kiadásainak csökkentése tesz ki.

A konszolidációhoz az önkormányzatok is hozzájárulnak, az egyes hivatalok bér- és működési költségeinek csökkentésével, összesen 130 millió euró értékben. A kiválasztott uniós források hatékonyabb felhasználásával az állam további 420 millió eurót takarítana meg, amelyet a háztartások energiaár-támogatására akarnak fordítani.

A pénzügyminisztérium a költségvetésben kinyilvánította azon szándékát, hogy a következő években tovább csökkenti a hiányt, és 2028-ra a GDP 3%-a alá szorítja. Ehhez azonban további, a GDP 1,8%-át kitevő konszolidációs intézkedésekre lesz szükség. Ha ezek elmaradnának, a hiány 2027-ben a GDP 5%-a körül alakulna.

Az államadósság stabilizálása szintén 2028-ra várható, a GDP mintegy 64%-a körül. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?