Pozsony. A közös parlamenti fellepésről egyeztettek a hétvégén az ellenzéki pártok. A HZDS, a Smer és a KSS vezetői kijelentették, készek együttműködni a Martináková-féle Szabad Fórummal is, ám a pártnak végre el kellene döntenie, a kormánykoalícióhoz vagy az ellenzékhez akar-e tartozni.
Egymásra talált az ellenzék
„A múlttal nem foglalkoztunk, csakis a jövővel” – jelentette ki Vladimír Mečiar, a HZDS elnöke, amikor arról kérdezték, elfelejtették-e már korábbi összetűzéseiket Robert Ficóval, a Smer elnökével. Az ellenzék nem támogatja majd az egészségügyi reformot, ám elképzelhető, hogy egyes módosító javaslatokra, melyeket értelmesnek ítél, áldását adja a parlamentben. Közösen lépnek majd fel egyes miniszterek visszahívása során is, ám konkrét, személyre vonatkozó leváltási javaslatot még nem fogalmaztak meg. A hiányzó parlamenti alelnöki poszt betöltését a kormánykoalícióra hagyják. „Ha tudják, mutassák meg, hogy valóban megvan a parlamenti többségük” – jelentette ki Robert Fico.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.