Egyes felületeken három napig is életben marad a koronavírus

fertot
Pozsony |

Szórólapokkal figyelmeztetnek a fővárosban, hogy egyes felületeken, például a műanyag flakonokon akár 72 óráig is életben marad a koronavírus. Egy higiénikust kérdeztünk arról, mekkora veszély rejlik a felületeken megmaradó vírusokban, és hogyan pusztíthatjuk el őket.

Jana Jurkovičová, a pozsonyi Comenius Egyetem Orvostudományi Kara Higiéniai Intézetének vezetője lapunknak elmondta, a vírusok nem tudnak sokáig életben maradni nem élő organizmuson, bizonyos idő után elhalnak. „A levegőben nagyjából három órát bírnak ki, de ez függ a hőmérséklettől, a nedvességtartalomtól, a légmozgástól és a vírus mennyiségétől is” – magyarázta Jurkovičová. Hozzátette azonban, hogy vannak kivételek. Néhány anyag felszínén hosszabb ideig is elélnek a vírusok, például a papíron 24 óráig, de fémen vagy műanyagon három napig is.

Levegőben terjed

Azonban kicsi a valószínűsége, hogy ilyen módon fertőződünk meg az új vírussal. „Mindenekelőtt azt kell tudni, hogy a koronavírus elsősorban a levegőben, apró cseppekkel terjed, amelyek a fertőzöttek köhögésével, tüsszentésével vagy beszéd közben kerülnek a levegőbe. Hogy megelőzzük a fertőzést, a legfontosabb a szájmaszk viselése, hogy aki beteg, ne terjessze maga körül a vírussal teli cseppeket, aki egészséges, ne lélegezze be ezeket” – részletezte Jurkovičová.

Vasalással fertőtlenítünk

A legtöbb ember nem tudja megoldani, hogy hónapokig teljesen elzárja magát a külvilágtól. Hogy a lehető legjobban csökkentsük a megfertőződés kockázatát, azonnal mossunk kezet, miután hazatértünk. Ezután vegyük csak le a maszkot, és ha egyszer használatosat viseltünk, dobjuk a szemétbe. „A mosható maszkok előnye, hogy többször is használhatjuk, előtte azonban mindig mossuk ki az általunk használt mosószerrel legalább 60 C-fokon. 
A megszáradt szájmaszkot, a lehető legnagyobb fokozaton vasaljuk át: a magas hőmérséklet megbízhatóan fertőtlenít” – ajánlja a professzor. 

Az öltözékünkről Jurkovičová elmondta, a kabátokat nem lehet minden nap mosni, az alatta lévő ruhánkkal kapcsolatban pedig azt tanácsolja, tartsuk be az alapvető higiéniai elveket. Ha valamelyik családtag megfertőződött, más szabályok érvényesek. „Amikor az ő ruháihoz érünk hozzá, vegyünk fel maszkot, húzzunk a kezünkre eldobható kesztyűt, és a lehető legnagyobb hőfokon mossuk ki a ruháit. Az ágyneműjét ne rázzuk ki, azonnal mossuk ki, szintén a lehető legmagasabb hőfokon” – figyelmeztetett az intézetvezető.

Mossuk le, amit vettünk

A szakember azt tanácsolja, ha bevásároltunk, a terméket tisztítsuk meg, már amennyire tudjuk. „Fertőtlenítésre a 70%-os alkohol ajánlott. Mivel azonban jelenleg gondot okoz beszerezni a fertőtlenítőszereket, legalább az átlagos tisztítószereinkkel mossuk át a szennyezett felületeket, így a piszokkal együtt a vírusokat is eltávolítjuk” – tájékoztatott Jurkovičová. Ugyanez vonatkozik azokra a tárgyakra is, amelyekhez kintlétünk alatt hozzáértünk, például a pénztárcára, a mobilra, a kulcsokra.

Nem kell azonban túlzásba esni a fertőtlenítés terén. A professzor szerint, ha egészségesek vagyunk, nem kell minden nap dezinfikálni az egész lakást. „Elsősorban gyakran szellőztessünk, és azokat a felületeket tisztítsuk meg, amelyekhez azután érünk hozzá, hogy kintről visszatértünk a lakásba: kapcsolók, mosdók, akasztók stb. Az azonnali kézmosás azért is fontos, hogy ne piszkítsuk be az egyébként tiszta felületeket” – részletezi a mindenki számára könnyen betartható óvintézkedéseket Jurkovičová. Mint mondja, nem szabad megfeledkezni a gyakran használt eszközökről sem, asztalokról, székekről, wc-ről, billentyűzetről. „Természetesen, ha a családban valaki megfertőződött a vírussal, akkor ott személyre szabott rezsimnek kell működnie” – pontosított a professzor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?