Egyelőre nem számolnak a nagy kapacitású oltóközpontok újranyitásával

érsekújvár oltóközpont

Az egészségügyi minisztérium egyelőre nem számol a nagy kapacitású Covid-19 oltóközpontok újranyitásával. Ildikó Kukanová, a minisztérium válságkezelő osztályának vezérigazgatója elmondta, hogy az egészségügyi intézményekben működő oltópontok kapacitása jelenleg bőven elegendő.

„Háromszor, de akár tízszer annyi oltást is képesek lennének beadni, mint amennyire jelenleg igény van” – szögezte le. Ha megugrana az érdeklődés, a nagy kapacitású oltóközpontok rendelkezésre állnak. „Továbbra is hat megyével működünk együtt, szükség esetén megszólítanánk őket, de most úgy látjuk, erre nem lesz szükség” – tette hozzá.

Kukanová arról is beszámolt, hogy ősszel Szlovákiában is hozzáférhetők lesznek a koronavírus omikron variánsához igazított vakcinák, az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyására várnak. „A jóváhagyás után azonnal megkezdődik a szállításuk” – mondta.

Az új vakcinát a kockázatos csoportokba tartozóknak szánják. „Elsősorban az immunhiányos páciensekről és az 50 év felettiekről van szó” – jegyezte meg. A veszélyeztetett pácienseknek azonban azt ajánlja, ne várjanak az új vakcinára, és oltassák be magukat a most hozzáférhetőkkel. „Hogy védettek legyenek már a járvány őszi hulláma előtt” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?