Drucker kérvényezi a Jó Választás nevű pártjának regisztrálását

Tomáš Drucker

Tomáš Drucker volt egészségügyi és belügyminiszter csütörtökön leadja a pártalapításhoz szükséges aláírásokat, és kérvényezni fogja a Jó Választás (Dobrá voľba) nevű pártjának regisztrálását. Erről az alakuló párt szóvivője, Martina Šoltésová tájékoztatott.

Drucker hangsúlyozta az egészségügy helyzetének fontosságát. Ezenkívül a családok és az idősek helyzetén szeretne javítani, valamint a régiókat is segíteni akarja.

Druckerrel Tomáš Kuča is együttműködik, akivel Drucker már korábban is együtt dolgozott a Szlovák Postánál és az Egészségügyi Minisztériumban is, illetve aki eddig Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő mellett dolgozott. Drucker pártja kapcsán még felmerült Lucia Kurilovská büntetőjogi szakértő neve, illetve Martin Fedor és Katarína Cséfalvayová (mindketten Híd) parlamenti képviselők nevei.

Pellegriniről is szó volt, de a kormányfő azt állítja, hogy nem beszélt Druckerrel az együttműködésről. Szeptember elején a kormányfő kijelentette, hogy szociáldemokratának érzi magát, ezt a politikát érzi sajátjának, és ezen a meggyőződésén nem fog változtatni.

Egy politikai párt regisztrálásához legalább 10 000 aláírásra van szükség. Ezek leadása után a Belügyminisztérium 30 napon belül dönt a regisztrálásról. Szlovákiában jelenleg több mint 150 politikai párt és mozgalom van regisztrálva.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?