Pozsony. Két-három éven belül átalakulhat a szlovákiai kórházak sürgősségi ügyelete, ígéri Tomáš Drucker egész- ségügyi miniszter.
Drucker jobb kórházi sürgősséget ígér
Pozsony. Két-három éven belül átalakulhat a szlovákiai kórházak sürgősségi ügyelete, ígéri Tomáš Drucker egész- ségügyi miniszter. A kiépítés több tízmillió euróba kerül majd, a fenntartás pedig közel 20 millió euróba kerülhet évente.
A sürgősségi orvosi ügyeleti rendszerhez kapcsolódóan, januártól megkezdődik a sürgősségi kórházi ügyeleti ellátórendszer átalakítása is. Míg az orvosi ügyelet általában éjjel 11-ig lesz elérhető 2 euróért, addig a kórházi sürgősségi ügyelet nonstop működik majd a hét minden napján. Ezért viszont 10 eurót kell majd fizetnie annak, aki egyszerűbb, halasztható kezelést kérve keresi fel a sürgősséget.
Két és fél szint
A miniszter elképzelése szerint kétszintű lesz a kórházi sürgősségi ellátás: 34 kisebb kórházban egy rendelő biztosít majd állandó orvosi ellátást a szükséges kiegészítő személyzettel, 10 központi kórházban viszonyt komolyabb, több orvossal, szakorvossal, egyéb egészségügyi személyzettel működő ügyelet épül majd ki. Ez a jobban felszerelt ügyelet kiegészíthető lesz majd egy úgynevezett traumaközponttal.
„A törvény pontosan meghatározza majd, hogy ilyen feltételeket kell biztosítania a sürgősségi központnak, mind a személyi feltételeket, mind a műszerezettségi feltételeket tekintve” – magyarázta Tomáš Drucker egészségügyi miniszter. A magasabb szintű központ tovább bővíthető majd egy úgynevezett traumaközponttal, amely nemcsak a sürgősségi ellátásra lesz képes, hanem a hosszabb távú kezelésre is, ebben ugyanis legalább 46 betegágyat kell létesíteni.
Januárban indul
A kórházi sürgősségi központok működését szabályozó törvény januárban léphet majd életbe, és ezzel párhuzamosan lehetőség nyílik a központok megnyitására is. „Amelyik januártól teljesíti a törvényben előírt feltételeket, annak a finanszírozása biztosított lesz” – állítja Drucker. Sok kórház szerinte már ma is teljesíti a legtöbb feltételt, de vannak, ahol megfelelő helyiséget és a szükséges orvosi műszereket, diagnosztikai berendezéseket is biztosítani kell. A teljes rendszer kiépítése a miniszter szerint több tízmillió euróba kerül majd. Ezt elsősorban uniós és állami forrásokból akarják fedezni, de számítanak magánforrások bevonására is a magánkézben lévő kórházakban. A központok fenntartását az egészségbiztosítási rendszer fogja finanszírozni átalánydíj formájában, az egyszerűbb központok havi 26 700 eurót, a magasabb felszereltségűek havi 99 300 eurót kapnak majd. Drucker szerint a fenntartás évente mintegy 18 millió euró pluszba kerül majd a jelenlegi rendszerhez képest.
Ahol nem lesz ügyelet
Azokban a kórházakban is kezelhetik majd a sürgős eseteket, amelyek nem kerültek fel az állandó sürgősségi ügyeleti kórházak listájára, ezek azonban nem kaphatnak átalánydíjat. Az általuk elvégzett sürgősségi kezeléseket a biztosítók továbbra is a jelenlegi rendszerben finanszírozzák, vagyis az elvégzett kezelések árát térítik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.