Döntött a kormány: katonák segítik majd az egészségügyi dolgozók munkáját

katona k
Pozsony |

267 katona fogja segíteni a regionális közegészségügyi hivatalok munkáját, konkrétan a kontaktszemélyek felkutatását – jelentették be Marek Krajčí egészségügy-miniszter és Jaroslav Naď védelmi miniszter (mindketten OĽaNO) a pénteki kormányülés után, melyen a kabinet jóváhagyta, hogy a szlovák hadsereg segítséget nyújtson a veszélyhelyzet kezelése terén.

„A hadsereg az antigén tesztekkel való tesztelésnél is segédkezni fog a lokális járványgócokban” – közölte az egészségügy-miniszter. A katonákat e hét végétől (október 10 – 11.) vetik be, főleg az árvai (Orava) régióban. A regionális közegészségügyi hivatalok mellett a kórházak személyzetét is erősíteni fogják, és mintavételi csoportokat is alakítanak.

Naď elmondása szerint az egészségügyi tárca egyelőre mintegy 350 katonára tart igényt. A kormány által pénteken jóváhagyott rendelkezés értelmében a fegyveres erők legfeljebb 1500 tagja vethető be az egészségügy területén. Az intézkedés év végéig érvényes. A miniszter hozzáfűzte: egyelőre 67 kórházban veszik igénybe a katonák segítségét.

Naď emlékeztetett, hogy a Rózsahegyi Központi Katonai Kórház COVID pavilont hozott létre, amely rövidesen meg fog telni, még nagyjából 50-60 szabad hely van. Arról egyelőre nem született döntés, hogy lezárnak vagy karantén alá helyeznek egy egész régiót, fűzte hozzá a tárcavezető.

Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő kijelentette, hogy nagyon súlyos problémával nézünk szembe. Szlovákiában csütörtökön (október 8.) 1184 új koronavírus-fertőzöttet vettek nyilvántartásba. A múlt pénteki adattal összehasonlítva ez 75 százalékos esetszám-növekedést jelent. A miniszterelnök megjegyezte, hogy először teszteltek le több mint 10 000 embert egyetlen nap alatt. Krajčí hozzátette: a regionális közegészségügyi hivatalok elérkeztek a tesztelési kapacitásuk határához. A miniszter felelősségteljes magatartást és a társadalmi érintkezések korlátozását kérte az állampolgároktól. Tart tőle, hogy a korábban elfogadott óvintézkedéseknél több fog kelleni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?