Nem véletlen, hogy a pályakezdők azok, akik a legnagyobb számban vállalnak be egy második munkahelyet is. Ez a generáció ugyanis kénytelen szembenézni a folyamatosan emelkedő megélhetési költségekkel.
Dolgozni a munkaidőn túl – reneszánszukat élik a másodállások

Napjainkra az alkalmi munka már nem szitokszó, esetleg egyfajta nyári elfoglaltság, hanem a mindennapok része. A fiatal alkalmazottak számára ugyanis teljesen természetes, hogy a munkaidejük végeztével tovább dolgoznak. A hőn áhított anyagi függetlenségnek ugyanis ára van, a legtöbben pedig a szabadidejükkel fizetnek azért, hogy mielőbb megvalósíthassák a kitűzött céljaikat.
A 16 és 30 év közötti fiatalok csaknem fele a főállása mellett valamilyen alkalmi munkát is vállal, hogy mielőbb a saját lábára állhasson, valamint pénzügyileg függetlenedhessen a családjától, derül ki a Portu befektetési társaság legfrissebb felméréséből.
Az adatgyűjtés eredményei egyértelműen igazolják, hogy az úgynevezett brigádok nem csupán a vakáció idején népszerűek. A fiatalok a tanulmányaik befejeztével is gyakran mondanak igent az ilyen jellegű, alkalmi elfoglaltságokra. A megkérdezettek 32 százaléka egész évben vállal extra munkát, míg 17 százalékuk úgy nyilatkozott, elsősorban nyáron tartanak igényt némi többletbevételre
– magyarázta Marek Malina, a Portu befektetési társaság elemzője.
Nem véletlen, hogy a pályakezdők azok, akik a legnagyobb számban vállalnak be egy második munkahelyet is. Ez a generáció ugyanis kénytelen szembenézni a napjainkra állandósult gazdasági bizonytalansággal, valamint a folyamatosan emelkedő megélhetési költségekkel, amik az esetek döntő többségében meggátolják a szóban forgó korcsoportot abban, hogy megtervezzék a jövőjüket, mivel számos fontos döntést kénytelenek későbbre halasztani a kedvezőtlen pénzügyi helyzetük miatt.
Nemes célok
Az érintettek többsége elsősorban azért néz másodállás után, mert mielőbb a saját lábára szeretne állni, a szülőktől való függetlenedés, valamint a saját lakás bérlése, esetleg vásárlása azonban manapság egy igen költséges műfaj.
Egy nagyobb megtakarítás, esetleg jelentős családi segítség nélkül gyakorlatilag lehetetlen elhagyni a családi fészket, így egyáltalán nem meglepő, hogy a válaszadók többsége a pénzszerzést jelölte meg motivációként. A megkérdezettek zöme pedig később a jövőjébe fektetné az összegyűjtött forrásokat, mivel tisztában vannak vele, hogy indulótőke nélkül esélyük sincs a jelzáloghitelre, de gyakran még albérletről sem álmodozhatnak
– mutatott rá Malina, hogy Szlovákiában az utóbbi években igen nehéz saját otthonhoz jutni. Nem véletlen, hogy az Európai Unió más tagállamainak átlagához képest a szlovákiai fiatalok kifejezetten sokáig élnek a szüleikkel, mivel a legtöbbször nincs más választásuk. A Portu elemzője azonban arra is figyelmeztetett, a megkérdezettek nagyjából 30 százalékának gyakorlatilag esélye sincs arra, hogy későbbre spóroljon, mivel még az extra bevételt is kénytelenek a megélhetési költségeik fedezésére fordítani.
A nyári szezonon túl egyébként leginkább Pozsonyban és vonzáskörnyezetében, valamint a 10 000 főnél több lakost számláló városokban népszerűek a másodállások.
Fejlődési lehetőség
A legtöbben azért dolgoznak egyszerre két munkahelyen, mert az alapfizetésük biztosította szűkös lehetőségek miatt némi kiegészítésre vágynak, esetleg a pénzzel kapcsolatos aggodalmaikat mérsékelnék. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a mellékállás gyakran abban az esetben is kiváló alternatíva lehet, ha az érintett elégedetlen, hiszen a második munkának köszönhetően újabb lehetőséget kap, hogy egy olyan pozíció mellett tegye le a voksát, amely valóban a kedvére való.
A munkaerőpiaci szakemberek szerint erre a folyamatosan erősödő tendenciára a munkaadók is egyre jobban reagálnak. Ha ugyanis az alkalmazottjuk szabadidejében, egy másik szerepben ki tud teljesedni, akkor jelentősen csökken annak a kockázata, hogy a boldogtalan munkavállaló a felmondás mellett dönt. Arról nem is beszélve, hogy a másodállások révén a dolgozók akár olyan hasznos tudásra is szert tehetnek, amit a főállásukban is kamatoztathatnak. A pluszmunka az előnyök mellett hátrányokkal is jár. A túlzott terhelés az érintettek szociális életére, de a mentális egészségére is rányomhatja a bélyegét.
Aki korán kezd
Ha a fiatalok nem szeretnének versenyt futni az idővel, megéri minél korábban kezdeni a spórolást.
Ha a diákok már középiskolásként munkát vállalnak, érdemes a fizetésük egy részével tudatosan gazdálkodni, majd a befektetés mellett dönteni. Például ahhoz, hogy 20 000 eurós megtakarításuk legyen, egy 8%-os hozam mellett elég, ha 12 hónap alatt 109 eurót tesznek félre nagyjából 10 évig
– szemléltette egy példán Marek Malina, hogy azok, akik ilyen alaphelyzetből indulnak, óriási előnyre tehetnek szert.
(td)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.