Pozsony. A Tesco által alkalmazott kettős mérce ellen tiltakoztak tegnap a Greenpeace aktivistái a pozsonyi Kő téren. A nyolc, népviseletbe öltözött fiatal Szlovákia nyolc kerületét képviselte. Rosszabbak vagyunk? – állt transzparensükön.
Diszkriminálja a vevőt a Tesco?
„Manipulálnak bennünket”A Greenpeace szerint ugyanis a hazai Tesco áruházakban előfordulhat, hogy génmanipulált alapanyagokból készült élelmiszereket vásárolunk, míg Nagy-Britanniában az áruházlánc nem forgalmaz ilyesmit. A szervezet ezért levélben fordult az áruházlánc szlovákiai vezérigazgatójához, David Turnerhez. Felszólítjuk, hogy a szlovákiai fogyasztók számára is garantálják, a Tesco-termékek nem génmanipulált alapanyagokból készülnek, és nem is tartalmaznak ilyen kiegészítőket, áll a levélben. Mivel a levelet a Tesco vezetői nem vették át, ezért faxon és postán is elküldtük, tájékoztatta lapunkat Juraj Rizman, a környezetvédő szervezet szóvivője. Aktivistáik szórólapokat osztogattak a vásárlóknak, melyeken felhívták figyelmüket a génmodifikált alapanyagokból készült élelmiszerek hordozta kockázatra. Az elkövetkező két hétben a Greenpeace országos felvilágosító kampányba kezd a nagyobb városokban. „Szeretnénk felhívni az emberek figyelmét, hogy a módosított génállományú élelmiszereknek semmilyen előnyük sincs, nem egészségesebbek, nem ízletesebbek. Sőt, kockázatot hordoznak a fogyasztó és környezete számára” – mondta Martin Hojsík, a Greenpeace GMO-ellenes kampányának vezetője.
A környezetvédő szervezet egyébként felmérte az élelmiszert forgalmazó bolthálózatokat. A Billa, a COOP Jednota, az M-Market, a Prima Zdroj, a Zroj-Hos, a Kon-Rad, az Opal-Fytos, a Delvita és a DM saját termékei és az általuk árusítottak nem tartalmaznak génmanipulált alapanyagokat. Viszont a Tesco, a Hypernova, a Metro Cash and Carry, a Verex holding és a Labaš hálózatokhoz tartozó boltokban ugyanezt nem tudják garantálni. (kcr)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.