A Smer képviselőinek nyilatkozata durván félrevezető, manipulatív propaganda, amivel az a céljuk, hogy kárt okozzanak a Demokraták pártnak – közölte a parlamenten kívüli párt a Smer csütörtöki sajtótájékoztatójára reagálva, amelyen a kormánypárti képviselők fotókat és videófelvéteket rámutattak arról, hogy egy gyűlöletbeszédet terjesztő személy a Demokratákhoz köthető.
„Ez a videó szerkesztett és a kontextusból kiragadott” – hangsúlyozta Martina Kakaščíková, a Demokraták szóvivője. Visszautasította, hogy az a személy, akire a Smer képviselői utalnak, Robert Fico kormányfő (Smer) likvidálására szólított volna fel. „Arról beszél, hogy politikailag van vége a miniszterelnöknek és kormányának” – mutatott rá Kakaščíková.
Visszautasította azt az állítást is, hogy az említett személy Jaroslav Naď, a Demokraták elnökének társaságában a szélsőséget és fasiszta szimbólumokat népszerűsített volna. Rámutatott, hogy az ügyet a rendőrség és az ügyészség is vizsgálja. „Értesüléseink szerint tagadták, hogy bűncselekményről lenne szó” - tette hozzá a párt szóvivője.
A Demokraták nevében a szóvivő kijelentette, határozottan visszautasítanak minden erőszakot vagy erőszakra való felhívást.
A Smer képviselői, Tibor Gašpar, a parlament alelnöke, Richard Glück, a parlament védelmi bizottságának elnöke, valamint Juraj Gedra, a kormányhivatal vezetője csütörtökön a Biztonsági Tanács ülése után arról beszélt, hogy egyre több a gyűlöletbeszéd a társadalomban, amelyek elsősorban a miniszterelnök ellen irányulnak. Beszéltek egy férfiról is, aki csütörtökön el akart menni Nyitrabányára (Handlová), ahol a kormány kihelyezett ülést tart. Azt állították, az illető gyűlöletbeszédet posztolt a közösségi médiában, a miniszterelnököt fenyegette, a ruháján pedig az Edelweiss egységre emlékeztető szélsőséges, fasiszta szimbólumot viselt. Közölték, információik vannak arról, szerint az illető a parlamenten kívüli Demokraták tagja.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.