Danko: Robert Fico lecserélése is szóba került a koalíciós tárgyalások során

danko fico
Pozsony |

Andrej Danko házelnök (SNS) elismerte, hogy a koalíciós tárgyalások során Robert Fico miniszterelnök (Smer) lecserélésének lehetősége is felmerült.

Danko szerint egyelőre még az előrehozott választásokról sem született egyezség, a tárgyalások folytatódnak.

„Nem tagadom, hogy Žitňanská asszony a múltban jelzett hasonló dolgokat (a miniszterelnök távozását, a szerk. megj.), de én azt mondtam, hogy itt más vélemények is vannak. Ne zárom ki, hogy különböző dolgokról beszélünk, ebbe beleértve azt is, amit említett“ - mondta Danko arra a kérdésre, hogya kormánykoalíció tárgyal-e Robert Fico lecseréléséről.

Danko szerint az előrehozott választásokról is tárgyalnak, de arról is, hogyan lehetne javítani, vagy megszüntetni az együttműködést.

Az SNS elnöke ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kormány működik, még bírja a parlament bizalmát. A Híd tegnapi kijelentése, mely szerint a párt előrehozott választásokat akar, és amennyiben erre nem kerül sor, akkor kilépnek a koalícióból, Danko szerint még nem jelenti a kormány végét.

Kapcsolódó cikkünk

Bugár Béla, a Híd elnöke is megerősítette, hogy a koalíció még nem egyezett meg, a tárgyalások folytatódnak.

Sólymos László, a Híd alelnöke közben cáfolta, hogy a pártja ajánlatot kapott volna a miniszterelnöki pozícióra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?