Csak enyhén csökkent a vaj és a tojás ára

tojás
Pozsony |

Egyelőre csak mérsékelten csökkent a vaj és a tojás ára. A karácsonyi ünnepek előtt a két termék ára korábban nem tapasztalt csúcsokat döntött. Gyors árzuhanásra továbbra sem lehet számítani.

Gabriela Matečná (SNS-jelölt) mezőgazdasági miniszter tavaly decemberben, amikor a tojás és a vaj ára csúcsokat döntött, azt állította, hogy a karácsonyi ünnepek után stabilizálódik a helyzet, és az árak csökkenni fognak. Egyelőre azonban nem beszélhetünk komolyabb árcsökkenésről.

Jana Holéciová, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) szóvivője szerint a vaj és a tojás ára stabilizálódott az új évben. „A tejtermelők és a baromfitenyésztők nem regisztráltak újabb drágulást. A tojás ára enyhén csökkent, ám a vaj ára kicsit magasabb, mint az áremelés előtt volt” – mondta Holéciová. Hozzátette, hogy mindkét termékből elegendő mennyiség van a hazai piacon. Ezt a Szlovák Tejtermelők Szövetsége is megerősítette a napokban.

Ugyanakkor hozzátették azt is, hogy az ágazatra negatív hatással lesz, hogy az állami költségvetés 2018-ban alig számol a gazdák támogatásával. A tej felvásárlási ára az áremelkedésnek köszönhetően több mint 10 százalékkal magasabb, mint tavaly nyáron volt. A hazai felvásárlási árak azonban még így sem fedezik a tej előállításának költségét. Stanislav Voskár, a kamara elnöke szerint a gazdák a tej kilogrammján 5 centet veszítenek.

Az SPPK nem vezet statisztikát az árak alakulásáról, de ha megnézzük a legnagyobb üzletláncok polcait, máris árnyaltabb a kép. Negyed kiló jó minőségű vaj ára jobbára 2 euró 70, illetve 90 cent között mozog. Két euróért akkor kapunk 82% zsírt tartalmazó negyed kiló vajat, ha kifogjuk valamelyik üzletlánc akcióját. Ugyanakkor a különböző üzletláncok saját márkajelzésével kínált, gyengébb minőségű vajak ára is két euró körül mozog. Kivétel a Coop Jednota vaj, mely akcióban 1 euró 69 centért kapható. Természetesen csak korlátozott ideig.

A tojás ára sem zuhant fénysebességgel. Harminc darab M-es méretű tojás ára átlagosan továbbra is 5 euró körül mozog, míg a 10 darabos szintén M-es méretű ára 1 euró 40, illetve 80 cent között mozog. Természetesen a tojásoknál is érvényes, hogy az ár függ a mérettől és attól is, milyen tenyészetből származik.

A vaj és a tojás árának új évi mozgását figyelő pontos statisztikai adatokra néhány hetet még várni kell.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?