Célegyenesbe ért a nagy maffiaper

maffiaper
Pozsony |

Szigorú biztonsági intézkedések mellett kezdődött tegnap a Legfelsőbb Bíróság pozsonyi székházában a fellebbviteli eljárás hat maffiagyilkosság ügyében. Štefan Harabin, a Legfelsőbb Bíróság taláros testületének elnöke az eljárás kapcsán több bűnvádi feljelentést is tett.

 

A fővádlottak egyikét, a Kýbel néven ismert Róbert L.-t fegyveres őrök kísérték a bíróságra. Ebben az ügyben szerepel vádlottként Jozef Roháč is, aki viszont nem vett részt a tárgyaláson. Dušan Daňový, Roháč védőügyvédje csak telefonos kapcsolatban van vele. Roháčot Magyarországon már jogerősen elítélték, és a vádlott – az ügyvéd elmondása szerint – nem mutatott érdeklődést a tárgyalás iránt. A legfelsőbb instancia tegnap úgy döntött, hogy Roháč ügyét különálló eljárásban fogják tárgyalni. A tárgyaláson Daniel Lipšic volt igazságügyi miniszter is jelen volt a sértettek képviseletében.

Harabin fellázadt

A Harabin vezette taláros testület korábban kétszer törölte a hat maffiagyilkosság ügyében született ítéletet, amelyet a Specializált Büntetőbíróság hozott meg. Az ügyet végül elvette a bíróságtól és a Besztercebányai Kerületi Bíróságnak ítélte oda. Az ügyész később javaslatot tett arra, hogy az ügyet utalják vissza a Specializált Büntetőbíróságnak, aminek a Legfelsőbb Bíróság egy másik testülete eleget tett. Harabin szerint ez törvényellenes volt. Szerinte ugyanis az ügyésznek nem volt joga ezt kérvényeznie, a kerületi bíróságnak pedig nem lett volna szabad beleegyeznie az ügy visszautalásába. A Legfelsőbb Bíróság elnöke, Daniela Švecová ráadásul Harabin szerint törvényellenesen megváltoztatta annak a taláros testületnek az összetételét, amelynek Harabin korábban az elnöke volt. Az egyetlen testület, amely jogerős döntést hozhat az ügyben, legalábbis Harabin szerint, csak az eredeti bírói tanács, amelynek ő volt az elnöke. Ezért tett bűnvádi feljelentést Švecová, a speciális ügyészség ügyésze és a Specializált Büntetőbíróság ellen.

 

Szigorú büntetések

Kýbel, a Sýkora-klán vezetője eredetileg életfogytiglani börtönbüntetést kapott. Ezt az ítéletet tavaly áprilisában hozta meg a besztercebányai Speciális Büntetőbíróság. Kýbel nem jelent meg az ítélethirdetésen. Ivan C., azaz Vincko, akit ugyancsak életfogytiglanra ítéltek, szintén nem jelent meg az ítélethirdetésen.

A bűnbanda következő magas beosztású tagja, Martin B., akit Rus néven ismernek, 23 évet kapott, mivel beismerte bűnét. A Lojzo Čistič néven ismert Alojz K.-t a bíróság bűnösnek találta, de elállt a büntetéstől, mivel az érintett már életfogytiglani börtönbüntetését tölti. A Speciális Büntetőbíróság által kiszabott büntetés mértéke megegyezett azzal, amelyet a Sýkora-klán tagjai kaptak egy évvel korábban. A fellebbviteli eljárás során ma kellene meghozni a végleges ítéleteket.

Hat gyilkosság

A Sýkora-klánt hat gyilkossággal vádolták, melyeket 1998-ban és 1999-ben követtek el. A vád szerint meggyilkolták Eduard és Robert Diničet, Roman Deákot, Alojz Házyt, Daler Hlavačkát és Miloš Piliart, ezenkívül bűnszervezet alapítása, működtetése és támogatása volt a vád. (dem, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?