Čaputová szerint soha nem látott szintre süllyedt a politikai vitakultúra

Zuzana Čaputová
Pozsony |

Soha nem látott szintre süllyedt a politikai vitakultúra – fogalmazott a parlamentben mondott országértékelő beszédében Zuzana Čaputová köztársasági elnök. Szavait a koalícióhoz és az ellenzékhez is intézte. Figyelmeztetett a hazugságok, a vulgarizmus és a személyeskedések negatív következményeire. Rámutatott a stabilitás és az együttműködés szükségességére, és figyelmeztetett a közeljövő kihívásaira. Emlékeztette a politikusokat a lakossággal szembeni felelősségükre is.

A válság miatt mindannyiunkon nagy a nyomás, de kénytelenek vagyunk együtt élni, és ez nem megy egymás megértése nélkül” – mondta az államfő, hozzátéve, hogy különösen érvényes ez a kormánykoalícióra, amely felelősséget vállalt az állam vezetéséért, és továbbra is kormányozni akar. Čaputová úgy fogalmazott, a koalíciós pártoknak egységet kell mutatniuk, és késznek kell lenniük az együttműködésre. Rámutatott, hogy a viták elmélyítik a lakosság csalódottságát.

Az elnök asszony hangsúlyozta, hogy szavai az ellenzéknek is szólnak, ők is felelősek az országban uralkodó légkörért, ők is meghatározói a politikai kultúrának, és abban is részük van, ha gyengül az összetartás a társadalomban.

„Az általános politikai vita olyan szintre süllyedt, amilyen mélyen még soha nem volt. A hazugságok, a vulgarizmus, a személyes támadások váltak normává. Naivitás azt gondolni, hogy ez belül marad, vagy hogy a sértések csak a címzetteket érintik. Nem. A társadalmat közösen alakítjuk, és a gyűlölet mindenféle megnyilvánulása azt üzeni a szavazóknak, hogy személyes vitáink fontosabbak, mint az emberek valódi problémái” – mondta a képviselőknek.

Az államfő szerint Szlovákia megsérült, a globális egészségügyi válsággal és más kihívásokkal is meg kell küzdenie. „Bennünket terhel az állam politikai vezetésének felelőssége, felelősek vagyunk minden állampolgárral szemben azért, hogy a világ legjobban kormányzott országaihoz legyünk hasonlíthatók. Ehhez egymás kölcsönös tisztelete és együttműködés szükséges” – hangsúlyozta az államfő, hozzátéve, hogy Szlovákiának „sürgősen stabilitásra  van szüksége”, valamint világos és egységes vezetésre, igazságon, igazságosságon, méltányosságon és szolidaritáson alapuló békére. „Csak közösen érhetjük el ezt, és úgy vélem, ez a cél a legtöbbünket összeköt” – zárta az elnök asszony.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?