Čaputová szerint fontos a koalíciós válság mielőbbi megoldása

čaputová k

Zuzana Čaputová államfő szerint fontos, hogy a koalíciós válság mielőbb megoldódjon, és a lehető legegyértelműbb eredménnyel záruljon. Az ezzel kapcsolatos állásfoglalásáról és lépéseiről a koalíciós pártok pénteki találkozója után fog tájékoztatni.

Fontos, hogy a koalíciós válság résztvevői, azaz a koalíciós pártok, találkozni fognak. Meglátjuk, milyen eredménnyel zárul a találkozó. Ami fontos, hogy mielőbb elkezdjék keresni a megoldást erre a belpolitikai válságra, és hogy a lehető legegyértelműbb eredményre jussanak

– közölte az államfő.

A koalíciós képviselők pénteki találkozóját az OĽaNO mozgalom hívta össze a Bôrik kormányszállóban.

Csütörtökön a párt elnöksége és képviselői kijelentették: Igor Matovič, az OĽaNO elnöke azután is pénzügyminiszter marad, hogy letelik az SaS ultimátuma, a döntésük pedig megváltoztathatatlan. Az SaS már jelezte részvételi szándékát, és továbbra is kitart Matovič kormányból való távozása mellett. A párt jelezte, hogy ellenkező esetben augusztus végén lemondanak a miniszterei.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?