Közélet

Čaputová rendszeresen tesztelteti magát, az országos tesztelésen nem vesz részt

Pozsony | Zuzana Čaputová államfő heti rendszerességgel tesztelteti magát a COVID-19 betegségre, ezért a hétvégi, országos tesztelésen nem fog részt venni – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján.
TASR

2020. október 27. 20:00

Zuzana Čaputová
- TASR-felvétel

Čaputová kifejtette: azért tesztelteti magát rendszeresen, mert a munkája során különféle emberekkel érintkezik. „Úgy vélem, ez is hozzátartozik a hatásköröm felelős gyakorlásához” – fűzte hozzá.

Čaputová: Fontos, hogy a világjárvány idején hallgassunk a szakemberekre

2020. október 27. 18:30

Čaputová: Fontos, hogy a világjárvány idején hallgassunk a szakemberekre

Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter részt fog venni az országos tesztelésen. Ezt Ondrej Šprlák, a párt szóvivője erősítette meg a TASR hírügynökségnek. Hozzátette: az SaS helyes lépésnek tartja az országos tesztelést.

Veronika Remišová, a beruházásokért, regionális fejlesztésekért és digitalizálásért felelős miniszter asszony a hétvégén szintén letesztelteti magát, közölte Michal Dyttert, a minisztérium kommunikációs osztályának megbízott igazgatója. Hozzátette: Remišová múlt pénteken (október 23.) is alávetette magát a szűrővizsgálatnak Trsztenán.

Ján Mažgút, a Smer szóvivője elismételte: a párt képviselői élnek az individuális tesztelés lehetőségével, és pontosabb tesztelési eszközöket, például PCR teszteket fognak igénybe venni.

Peter Pellegrini volt kormányfő és a parlamenten kívüli Hlas párt elnöke szintén a megbízhatóbb PCR teszttel fogja leteszteltetni magát, közölte Patrícia Medveď Macíková pártszóvivő. „Pellegrini úr szüleinek egészségi állapota megköveteli, hogy gyakran találkozzanak. Ezért biztosnak kell lennie a teszt eredményében” – magyarázta Medveď Macíková.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
fürdő illusztráció

Meghosszabbítják a beutalót a rehabilitációra

gyógyfürdő

Az orvos által előírt gyógyfürdői ellátás nem kirándulás

áder čaputová

GALÉRIA: Már várja a nagyközönséget a felújított Rákóczi-kastély Borsiban

a
Frissítve

GALÉRIA: Döntetlent játszott a magyar válogatott a világbajnok franciákkal

Bacsfa

A Könnyező Szűz búcsúja – a bacsfai kegyhely

Amit nem lehet elhallgatni

Amit nem lehet elhallgatni

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.