Čaputová kinevezte Michal Aláčot a szlovák titkosszolgálat élére

Michal Aláč

A Szlovák Információs Szolgálat (SIS) új igazgatójának egyik legfontosabb feladata megerősíteni a hírszerzés vezetésébe vetett közbizalmat, valamint bizonyítani a külföldi partnerek és szövetségesek előtt, hogy az SIS úgy jár el, mint egy demokratikus jogállam hírszerzése.

Mindezt Zuzana Čaputová államfő jelentette ki csütörtökön, miután kinevezte Michal Aláčot a szlovák titkosszolgálat élére.

Az államfő méltatta Aláč szakmai hírnevét és a hírszerzés terén szerzett tapasztalatait. Bízik benne, hogy a közbizalom erősítése érdekében be fog vetni minden alkotmányos és törvény adta eszközt.

Čaputová kiemelte: ahogy minden állami szerv, úgy az SIS feladata is tájékoztatni a nyilvánosságot, és megosztani azokat az információkat, amelyeket a vonatkozó jogszabály lehetővé tesz. Hozzátette: a titkosszolgálatnak tájékoztatnia kell a jogellenes tevékenységről is, függetlenül attól, hogy ki űzi azt, ezáltal is erősítve a közbizalmat.

A titkosszolgálat külső felügyeletét is erősíteni kellene az államfő szerint. Úgy véli, az SIS tevékenységét felügyelő parlamenti bizottság jogkörei jelenleg csupán formálisak, ezért legfőbb ideje, hogy elfogadjanak egy törvénymódosítást, amely lehetővé tenné a hatékonyabb ellenőrzést. Bízik benne, hogy Aláč támogatni fogja az ilyen irányú módosítást.

Čaputová az új igazgatótól autonómiát és önállóságot vár, valamint azt, hogy minden téren megőrzi a hírszerzés politikai függetlenségét.

Az új igazgató célja, hogy a vezetése alatt úgy tekintsenek az SIS-re, mint egy független, professzionális, modern titkosszolgálatra, amely képes hatékonyan reagálni minden, a Szlovák Köztársaság érdekeit fenyegető veszélyre. Aláč állásfoglalását Simona Svítková, az SIS szóvivője bocsátotta a TASR rendelkezésére.

Aláč emellett arra fog törekedni, hogy az SIS elismert intézmény maradjon itthon és külföldön is, illetve hogy a külföldi titkosszolgálatok úgy tekintsenek rá, mint megbízható együttműködő partnerre, amely átveszi és megosztja a releváns információkat.

"A Szlovák Információs Szolgálat olyan hely, ahol intelligens és tehetséges emberek dolgoznak. Megfelelő feltételeket szándékozom teremteni nekik. Célom, hogy az SIS az itt dolgozók számára stabil, a jelentkezők számára pedig attraktív munkahely legyen" - deklarálta az új igazgató.

Aláč a feladatának tekinti a titkosszolgálat hitelességének növelését, valamint a nyíltabb kommunikációt is, vagyis a nyilvánosság ellátását olyan információkkal, amelyek megosztását a törvény engedi.

A titkosszolgálat egyik legfontosabb feladata a Szlovák Köztársaság és állampolgárai érdekvédelme, emellett küzdelmet folytat a szélsőségesség, a terrorizmus és a szervezett bűnözés minden formája ellen. Foglalkozik az online térben jelentkező fenyegetésekkel, valamint a kiberbiztonság kérdéseivel is.

Michal Aláč 1985. március 1-jén született Gyetván. Az önéletrajza szerint a Nagyszombati Egyetemen és a kassai Pavol Jozef Šafárik Egyetemen tanult jogot. Hosszabb ideje az SIS-nél teljesít szolgálatot, volt igazgatóhelyettes is.

A szlovák titkosszolgálat igazgatóját az államfő nevezi ki és hívja vissza a kormány javaslatára. Aláč Vladimír Pčolinský helyét veszi át, aki azután kérvényezte a felmentését, hogy büntetőeljárás indult ellene korrupció ügyében. Jelenleg előzetes letartóztatásban van. Pčolinskýt és Aláčot is a koalíciós Sme rodina mozgalom jelölte a posztra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?