Közélet

Čaputová: a politikai válság a járvánnyal együtt nagyon rossz kombináció volt

A politikai válság a járvánnyal együtt nagyon rossz kombináció volt, a viták nemcsak a koalíciós pártok energiáját és motivációját emésztették fel, hanem a nyilvánosságét is – mondta Zuzana Čaputová köztársasági elnök a TASR-nek a funkcióban töltöbb második év kapcsán.
TASR

2021. június 19. 11:46

Zuzana Čaputová
- TASR-felvétel

„Ahogy az új kormány kinevezésekor mondtam, nagyon fontos, hogy az ellentétek képét fokozatosan az együttműködés és a tisztelet képe váltsa fel. A figyelmet azokra kell irányítanunk, akik a járvány alatt a legtöbbet veszítették, akik önhibájukon kívül kerültek a túlélés határára.“ - mondta Čaputová.

Az elnöknő szerint a politikai krízis során a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy mikor beszéljen és mikor hallgasson.

Čaputová a jövőben a szociális témáknak akarja szentelni az idejét, de további területeken is aktív marad, melyek az elnöki mandátum alá tartoznak.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
tuntike

Visszatérhet az ingyenes teszt

laboratórium

Az őssejtkezelés lehetőségei Szlovákiában

Kovács Imre

Elnémult forradalom

A csúcs: egy részleges arcátültetés

A csúcs: egy részleges arcátültetés

Digitális emlékezet – Nézőpontok

Digitális emlékezet – Nézőpontok

kfc

Nehéz komáromi győzelem az évadnyitón

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.