Bugár: A Híd sem a ĽSNS-szel, sem a Smerrel nem fog koalícióra lépni

Bugár Béla
Pozsony |

Sem az ĽSNS-szel, sem a Smerrel nem fog koalícióra lépni a Híd – ígéri Bugár Béla, a párt elnöke abban a dokumentumban, amelyet sajtótájékoztatón mutatott be csütörtökön a parlamentben. A dokumentumban egyebek mellett az áll, hogy a párt olyan változtatásokat akar bevezetni, melyek az igazságszolgáltatás vagy az ügyészség megtisztítására irányulnak.

A polgárokkal kötött szerződésnek nevezett dokumentumban Bugár személyes elkötelezettségéről beszél. Azt ígéri, a párt az ĽSNS-szel nem lépne kormányra, amit azzal indokol, hogy küzd a szélsőségesség minden formája ellen, valamint azok ellen, akik feszültséget keltenek, és profitálnak mások megfélemlítéséből. A szerződésben arra is kötelezi magát a párt, hogy „nem támogatja, és nem lép koalícióra a Smerrel”.

Bugár nem zárta ki az OĽaNO-val való együttműködést, de azt mondta, Igor Matovičcsal van problémája. „Az OĽaNO-sok olyan emberek, akikkel együtt tudunk működni itt a parlamentben is, és már több alkalommal együtt is működtünk. Matovičcsal lehetetlen” – mondta. És hozzátette, a mozgalomnak kell „megoldania” Matovičot.

Ha a párt a választás után tagja lesz a parlamentnek, a Híd például olyan változtatásokat akar végrehajtani, amelyek az igazságszolgáltatás, az ügyészség és a rendőrség megtisztítását szolgálják. Javasolja továbbá a mezőgazdasági támogatások megváltoztatását úgy, hogy az a régiók fejlődését segítse elő. Ezenkívül a D1-es autópálya befejezését és a gyorsforgalmi utak építésének folytatását, valamint az állampolgárságról szóló törvény megváltoztatását ígéri.

A legutóbbi felmérések eredményei szerint a Híd a bejutási küszöb környékén áll. A Magyar Közösségi Összefogás szintén indul a választáson, a politikai tömörülést azok a pártok alkotják, amelyekkel eredetileg a Híd tárgyalt a közös indulásról, de végül nem egyeztek meg. Az MKÖ a felmérések eredményei szerint nem jutna be a parlamentbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?